Macskák, kutyák, etológusok

Az etológusok - miután kivesézték a kutyákat - kezdenek rájönni arra, amit minden macskás tud! Hogy a macska kíváncsi, ragaszkodó, kommunikatív, alkalmazkodni is tud, tanulékony, kifejezi az érzelmeit.
Tud kedvesen, szinte mosolyogva nézni, de szomorúan, fáradtan, félénken, ijedten, álmosan, játékosan, barátságosan, kíváncsian, békésen, szemlélődve, elégedetten, koncentrálva, és követelőzően, dühösen, támadóan is. És igen, tud rezzenéstelenül, "hagyjálbékén", "keresztülnézekrajtad" , "menjafrancba" nézéssel.
Persze mindezek a dolgok csak úgy tárulnak fel előttünk, ha együtt élünk a cicákkal, nem csak ház körüli egerészőkként tartjuk őket, azt mondva, hogy "a macskák csak a házhoz ragaszkodnak, nem az emberhez".
A ragaszkodás kölcsönös. A macska akkor mutatja ki a szeretetét, ha mi is kimutatjuk.

Egyébként kedvelem a kutyákat és az etológusokat is! :) :) :)

Extrém sport

Franciska világéletében "vezérmacska" volt. Így született, az Oroszlán jegyében. Ezt az udvarunkba betévedt idegen macskák is mindig érezték, kutyáink is tiszteletben tartották.
Most már 11 éves múlt, de még mindig temperamentumos és a macska-átlagnál is makacsabb.
Tavaly télen gondolt egyet, és hónapokig egy ajtó tetején töltötte napjai nagy részét. Mivel már idősödik, így néha nagyon mélyen elaludt és ilyenkor rendszeresen leesett. És nem mindig a talpára. Mindent megpróbáltunk, hogy befejezze az extrém sportot, de persze hiába. Szerencsére nem esett baja, végül egyik napról a másikra abba is hagyta ezt a szórakozást.

Mici a dzsungelben

Nem akartunk negyedik macskát! Örültünk, hogy az átmeneti látogatókat és lakókat leszámítva egy ideje "csak" három macskánk van.
Így aztán Mici legalább fél évig kaparászott kitartóan az ajtón, nyávogott rövid, éles miákolással az ablakban, mire elfogadtuk: ő a mi macskánk szeretne lenni, nem a második szomszédunké...
Mióta betette tappancsait a házba, megváltozott.
Alkalmazkodik, figyel, kedves, okos.
Már mindhárom őslakos cicánkkal egész jól kijön.
Először tegnap ugrott fel úgy a kanapéra, hogy Maxicica mellettem feküdt.  Nem volt morgás, fújás, mindketten doromboltak.
Ma reggel első útja a párnámra vezetett.
Azt hiszem, hazaérkezett!

Újra!

Egy gerincműtét miatti hosszú lábadozás majdnem-elején járok. Eddig még a telefonomat sem nagyon tudtam pár percnél tovább a kezemben tartani, nemhogy egy ujjas billentyűpötyögtetésre gondoltam volna!
De úgy látszik, javulok, mert eszembe jutottak szundikáló blogjaim és blogkezdeményeim!
Meglepődtem, hogy 4 éve a táján sem jártam a Macskazenének!

Bevallom, 2015. őszére kicsit elegem lett cicukáinkból, viszont novemberre lenyugodtam és elégedetten dőlhettem hátra, mert mindegyik lánycicánkat sikerült ivartalanítani!
Egyébként természetesen ők nem tehettek semmiről, csak a saját gyengeségem volt az oka, hogy nem 1-2 évvel azelőtt került erre sor.

 A továbbiakról legközelebb, egyelőre ennyire futja tőlem nyaktámasz nélkül!