Maki

Áradoztam már arról, hogy a macskák milyen jó anyák, és tudom, hogy ez általában igaz a macskafélékre - de ahogy egyre több macskaszületésnél veszek részt, mindig meghatódom ezen.
Ennél csak az a meghatóbb, hogy a macskák milyen magától értetődően fogadják el, sőt kérik a segítségünket szülésnél.
Makikáról - Zsófi cicájáról - kevesebb szó esett eddig. Be kell vallanom, tavaly nem örültem, amikor 6 kiscica szerencsés elajándékozása után maradt még 2 kölykünk. Buddha világosan kinyilvánította, hogy nálunk szeretne maradni. Többen szerették volna pedig befogadni, lévén fekete kandúr- de ő mindig eltűnt, ha valaki cicáért jött.
Makika viszont csak úgy megmaradt. Ő volt a legkisebb Rumli cicái közül, igaz, nagyon szép kiscica, de lány. Így aztán senkinek sem kellett. Vele kölyökkorában sem voltam túl közeli viszonyban, nem is lehettem ennyi kölyök között. De ő nem is igényelte. Sok időt töltött a kertben, nem hízelgett, Buddha lett a barátja.
Aztán ez a kis vadmacska külsejű, kicsi cica egyszer csak rátalált vadóc lányunkra, aki állandóan kesergett, hogy neki a sok macska között nem jut macska. Persze, mert heves érzelemkitöréseit nehezen viselték.
Makika - ez az ijedős, fiatal felnőttként is szinte törpe-cica - eldöntötte, hogy neki is lesz gazdája, és azóta tűzön-vízen keresztül kitart Zsófi mellett.
Ha egész nap nem is látjuk, este villanyoltásra mindig megjelenik Zsófinál, és Zsófi heves üdvözlése után tűri, hogy mint egy macskaplüsst magához ölelje, és úgy aludjon. Órákig képes lehetetlen pózokban hangosan dorombolni, és Zsófi állítja, hogy téli torokgyulladását is Maki gyógyította meg.
Hát ez a rend borult fel május 18-án, amikor Maki is világra hozta kiscicáit.