Ajándék verébnek ne nézd a fogát!

Azt hittem, még alszom, amikor közvetlen közelről megpillantottam a verebet a szürke macska szájában.

Gyorsan becsuktam a szemem, majd résnyire nyitottam. A macska továbbra is ott állt.  Mégsem aludtam. Hogy ebben egészen biztos legyek, a macska nyávogott egyet. Így visszagondolva, fogalmam sincs, hogyan csinálta, mert a szája tele volt a madárral. 

Amikor felugrott az ágyamra, sikoltottam egyet. Élve sem kedvelem közelről a madarakat, de holtan, vagy félholtan még kevésbé. Különösen nem a plédemen. 

De Mirci komolyan gondolta. Várakozó álláspontra helyezkedett, közben tele - verébbel tele!! - szájjal nyávogott.

Nagy nehezen rájöttem, hogy a verebet nekem hozta ajándékba. Bár rejtélyes anyamacska ösztöneivel még nemrég elajándékozott kölykeire is gondolhatott, végül mégis az én ágyamon kötött ki a szomorú sorsú szárnyas.

Megsimogattam /a macskát!!/  És megköszöntem a korai reggelit. Egész csinos veréb volt. Fontolgattam, hogy elveszem tőle, és megpróbálom újraéleszteni. De aztán nem avatkoztam a természet rendjébe, már nem is volt miért.

Amikor viszont úgy tűnt, Mirci ott akarja hagyni a madarat a plédemen, határozottan elleneztem ezt a lépést.

Erre a macska leugrott, és elindult Farkinca fiókja felé. Farkinca újszülött cicáival tanyázott a nagy ruhásszekrény fiókjában. Mirci megállt a fiók előtt, és kiscica hívogató nyávogásba kezdett.

Aztán felgyorsultak az események.

Farkinca kirontott a fiókból, az asztal alá futottak, ahol Mirci Farkinca lába elé helyezte a zsákmányt!!

Én megpróbáltam elvenni a madarat Farkincától, de dühös morgással az értésemre adta, hogy a veréb az övé.

Reggel már semmi nem emlékeztetett a hajnali eseményekre. Az asztal alatt egyetlen csontocskát, tollpihét sem találtam.

Lehet, hogy mégis csak álmodtam?!

Kinn vagy benn 2.

Mert szép is az, amikor az első, tervezett és nagy izgalmak közepette lezajlott benti macskaszülés után a második is benn zajlik. De amikor a harmadiknál a macska már maga akarja kiválasztani a szülődobozt, és a helyet, ahol szülni szeretne, valamint természetesen a késő éjszakai-hajnali órákat a szülés időpontjául...  Akkor az addigra profi macskaszülésznővé változott személyzet lelkesedése már kicsit alábbhagy.

De nem is ez a lényeg. Mert tényleg élmény minden születés, a macskaanyák nagyon gondos szülők - legalábbis a mi macskáink azok. A kiscicákkal egy hónapos korukig semmi gondunk nincs. Kivéve azt az 1-2 alkalmat,  amikor anyjukra rájön a költözhetnék. Márpedig ha egy macska el akarja költöztetni kölykeit - gondolom, védelmi szempontokból -, azt ember meg nem állítja! Költöztet dobozból kosárba, kosárból szekrénybe, szekrényből fiókba.

És ha a kölykök 1 hónapos kora körül úgy találjuk, hogy a kellemes nyári melegben kinn is tartózkodhat a kedves macskacsalád - annál is inkább, mivel a kölykök elválasztása megkezdődött... Nos, ez általában nem esik egybe anyamacskánk  elképzelésével. Ilyenkor kezdődik pár napos harcunk a szájában kölykével állandóan ajtón-ablakon besurranó cicánkkal.

Kinn vagy benn 1. - avagy Mirci, a mintaanya

Mirci a szememben a macska mintaanya. Különösen azóta, amióta képes volt megváltoztatni az én hülyeségem miatt kialakult rendszert, miszerint a macskák benn szülnek a házban. Igaz, ez csak azért történt, mert nagyjából egyszerre szült Maki és Mirci, de Maki elfoglalta a házban előkészített szülődobozt. Erre Mirci átköltözött a szomszéd fáskamrájába.

Aztán Mirci Maki szülése után 3 nappal eltűnt, majd újabb 2 nap múlva karcsún, kecsesen, éhesen és kissé sértődötten előkerült. Ebből tudtam, hogy az ő cicái is megszülettek. És hogy ebben egészen biztos legyek, pár nap múlva jött a lelkes szomszéd, tudom-e, hogy a macskánk nála kölykezett. Megbeszéltük, hogy tudom, hiszen Mirci naponta háromszor meglátogatott, és hatalmas étvággyal evett. Sajátjainknak ismertem el a kiscicákat, és megnyugtattam szomszédomat, hogy nem maradnak nyakán a kismacskák, mert Mirci - amint a kicsiket kezdi majd elválasztani - azonnal haza fogja őket hozni. Végül a kölykök hazahozatala előbb megtörtént, de most nem is erről akartam írni...

Mirci tehát gondoskodó, de aggódós anya. Mintha hasonlítanánk egymásra... Itt is működik az, ami ember és kutya kapcsolatában, hogy a kutya és gazdája egy idő után hasonlítani kezd egymásra? Nem tudom. Mindenesetre Mirci az én macskám, vagy én vagyok az ő macskája, illetve én vagyok az ő gazdája, vagy ő az én gazdám... hogy is van ez?! :-)

Talán kölcsönösen hasonló hasonlót választott, ha ez nem túl meredek megállapítás macska-ember viszonylatban. De úgy érzem, nem az!

Fogas kérdés

Buddha ma ismét lekéste a vacsorát. Általában lekési. És - békés vérmérsékletéhez képest - ezt általában nehezen tűri. És zokon veszi, hogy nem maradt a csirkefejből.

Erről eszembe jutott egy érdekes dolog. Eszembe jutottak férfiak, akik rettentően éhesek délben, alig várják, hogy elkészüljön az ebéd. Aztán amikor végre mégis megfő és megsül minden, akkor hiába szólunk nekik, nem jönnek az asztalhoz. És amikor előkerülnek, akkor biztosan langyos már a leves...

Na valahogy így viselkedik Buddha is! Hívom, hívogatom, már ott tolong az egész bagázs, esznek, fogy, egyre fogy a vacsora, én hívom Buddhát, bár tudom, úgyis késni fog.

A Buddháknak nem sürgős, gondolhatnánk. De amikor előkerül, akkor bezzeg sürgős lesz! Keserves mekegő nyávogással vár bebocsájtásra annál a bizonyos ablaknál, aztán még keservesebben követeli az aznapi - már nem létező, különböző macska- és kutyagyomrokba költözött - csirkefejeket.

Ha sikerül megnyugtatnom és kiengesztelnem valami mással, még biztosan rendkívüli hasvakarás-adagért is jelentkezik.

És ez így megy estéről estére.

De vajon hol lehet a kapcsolat a kandúrok és a férfiak között ebben a kérdésben? Egyelőre nem tudom a választ...