Erről eszembe jutott egy érdekes dolog. Eszembe jutottak férfiak, akik rettentően éhesek délben, alig várják, hogy elkészüljön az ebéd. Aztán amikor végre mégis megfő és megsül minden, akkor hiába szólunk nekik, nem jönnek az asztalhoz. És amikor előkerülnek, akkor biztosan langyos már a leves...
Na valahogy így viselkedik Buddha is! Hívom, hívogatom, már ott tolong az egész bagázs, esznek, fogy, egyre fogy a vacsora, én hívom Buddhát, bár tudom, úgyis késni fog.
A Buddháknak nem sürgős, gondolhatnánk. De amikor előkerül, akkor bezzeg sürgős lesz! Keserves mekegő nyávogással vár bebocsájtásra annál a bizonyos ablaknál, aztán még keservesebben követeli az aznapi - már nem létező, különböző macska- és kutyagyomrokba költözött - csirkefejeket.
Ha sikerül megnyugtatnom és kiengesztelnem valami mással, még biztosan rendkívüli hasvakarás-adagért is jelentkezik.
És ez így megy estéről estére.
De vajon hol lehet a kapcsolat a kandúrok és a férfiak között ebben a kérdésben? Egyelőre nem tudom a választ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése