Madártávlat

Eltelt 4 hónap. Néha még megáll bennem az ütő, ha meglátok egy sötét tigriscsíkos macskát, vagy ha szürke árnyékot látok elsuhanni az udvaron. Néha még nagyon tud hiányozni, hogy a világ legkedvesebb és legtürelmesebb fekete bársonytalpú cicája nem néz rám rajtam heverve, közelről,  nagy kerek szemével, beszédesen, ahogy pedig állítólag a macskák nem szoktak - és nem dugja oda orromhoz orrát, hogy közben csónakmotor dorombolásával nyugtasson. Hogy Mirci macskám nem nyávog rám sürgetően, és nem dögönyözi a térdemet lénye minden lelkesedésével.
Számomra is meglepő módon kiborított macskáink halála. Szinte vigasztalhatatlan voltam, mert szörnyű haláluk volt, és nem tudtam rajtuk segíteni.
Napokig járkáltam, mint egy alvajáró, a másik három macskára rá sem tudtam nézni.
Aztán egyszer csak Zsófi kimondta a varázsszót, ami - mint általában a varázslatok - pofonegyszerű volt. Az az egyetlen dolog, ami ott, és abban a pillanatban kibillentett, visszalendített a valóságba. Visszavarázsolt.
Annyit mondott, gondoljak arra, hogy Buddha Mirci fia, és Maki Rumli lánya.
Ez a gondolat visszatérített a nagy körforgásba, ahol fájdalmas és felfoghatatlan minden pusztulás, de egyre erősebben érzem, hogy nem vak és céltalan.