2014. június 9., hétfő

Rendhagyó Masni



Bevallom, aggódtam Masni szülése miatt.Féltettem, mert talán még kisebb termetű, mint anyja. És annyira kölykös a viselkedése, nem tudtam elképzelni anyaként.
Szerencsére az aggodalmaim alaptalannak bizonyultak. Masni viszont hozta a mi macskatársadalmunkban rendhagyó formáját.
Először is, még nem láttam olyat, hogy egy kandúr végig látogatja a leendő anyát annak vemhessége alatt. Hát nálunk  a fekete kandúr 2 hónapig hűségesen üldögélt Masnival a kertben. Sőt, az utolsó héten,amikor már látszott, hogy Masni is a társaságunkban szeretne szülni, férje többször hevert a nyitott ablakban, az ablakpárkányon. Egész finom, halk szívhez szóló kurrogással hívogatta Masnit.
Lehet, hogy apás szülést szeretett volna :-) De Masni nem így döntött. Engem meghatott és kicsit meg is lepett, hogy ő is egyértelműen a társaságunkat kereste a szüléshez. Hiszen nyár van, és ő szeret a kertben bóklászni, ráadásul önálló, független fajta, akivel csak az utóbbi időben kezdett szorosabb kapcsolatunk kialakulni. Ez a kapcsolat most biztosan egy életre megszilárdult, és teljes bizalommá változott.
Aztán kellemes meglepetés volt, hogy Masnival nem kellett Farkinca-féle csatákat vívni a szülőhely kérdésében, és nem is kezdett hetekkel a szülés előtt rámolni különböző helyeken. A szülés első napját június 3-ra vártam, pár nappal azelőtt próbálkozott egy-két helyen. Én mutattam neki egy dobozt a szobám legvédettebb sarkában, néhány alkalommal beletettem. És egyszer ott maradt. Ez persze még nem jelent semmit, de végül június ötödikén ott születtek meg a cicák.
A harmadik rendhagyó dolog pedig az volt, hogy Masni nappal szült. Ilyen sem történt nálunk, azt hiszem, nem túl gyakori.
Minden rendben és meglehetősen gyorsan zajlott. Megjöttek a gyerekek az iskolából, megebédeltünk, Masni, mint egy óriási lufi, járt-kelt, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a dobozban fekszik. Fiam békésen olvasgatott, amikor Masni szívet tépően felsikoltott a dobozban. Odaszaladtam. Elfolyt a magzatvíz! - állapítottam meg. A cica riadtan nyávogni kezdett. Fiam a ház túlsó végébe távozott. Zsófi és én folyamatosan simogattuk, bátorítottuk Masnit, aki elég riadt volt. Az első kiscicánál nagyon picit segítettünk neki, és amikor kicsusszant a kis fekete cica, Masni megfeledkezett a riadalomról, és egy pillanat alatt anyává változott. Tette amit kellett. A második cicánál még jelezte, hogy maradjunk mellette, de a harmadiknál és negyediknél már teljesen nyugodt volt, és persze növekvő családjával foglalkozott.
A 3 óra alatt lezajlott szülés után Masni büszkén és hangosan dorombolva fogadta gratulációinkat. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése