Mindig mosolyogva figyeljük, ahogy az anyamacskák megközelítik újszülött kölykeik dobozát. Óvatosan, körültekintően, kerülő utakon. Ami persze teljesen érthető, ösztönös, még vadállat korukból. Hiszen annak idején elrejtőzve, védett helyen keresett magának és kölykeinek búvóhelyet az anya. És az életük múlhatott azon, hogy ne fedezzék fel a rejtekhelyet.
Masniék szülődoboza eredetileg a védett sarokban, könyvekkel teli másik dobozon állt, és elég mély volt. Amikor Masni fölfedezte, nem közvetlenül a padlóról ugrott be, mert leborította volna. Körbement a többi könyvesdoboz tetején. A szülés előtt rájöttem, hogy ez így veszélyes lesz az egész macskacsaládra nézve. De Masni ragaszkodott a helyhez, ha letettem a padlóra, nem maradt a dobozban. Az első éjszaka viszont még az eddigieknél is körülményesen jutott el a kiscicákig. Mintha erdő mélyén, nehezen megközelíthető sziklahasadékban lennének a kölykök! A rejtőzködés magasiskolája volt, az biztos! Egy vadállat sem találta volna meg a kuckót a vadonban, viszont Masni leverte az éjjeli lámpámat, dobbantott a reggeli dagasztásra beállított kenyérsütőn, utána 2 teljes könysorozatot vert le óriási puffanásokkal. Ezek után elégedetten beugrott a kölykökhöz.
Reggel letettem a padlóra a dobozt. Masni gyanakodva figyelt, de aztán jóváhagyta. Igaz, azóta is bejárja az egész szobát, ha visszatér cicáihoz, de nem is találta meg őket semmilyen veszélyes élőlény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése