Születéstörténet

Közvetlen közelről nyávogott egy macska az arcomba. Rekedten és sürgetően. Közben izgatottan ugrált rajtam a két négy hónapos kölyök. Biztos úgy gondolták, buli van!
Alig pirkadt, úgy éreztem, 1 órát sem aludtam, nagyon meleg volt.
De mit akar?! Mindenesetre nagyon akarta, mert nem tágított. Azt láttam, hogy cirmos, úgyhogy gondoltam, csak Maki lehet. Ennyire éhes lenne?
Aztán ahogy felkapcsoltam a villanyt,láttam, hogy Masni az, és egyből tudtam, nem éhes, szülni szeretne! Ami lehetetlen, hiszen alig van hasa, és még 3 hete lenne számításaim szerint, amik szinte napra pontosan be szoktak válni. Koraszülés? Mindegy, keríteni kell egy dobozt, mert láttam, hogy sűrű fájásai vannak, és nem tágít az ágyamról. Alvajáróként néztem körbe az udvaron, a könyvesdobozoknál, de nem találtam semmit. A macska fájdalmas nyávogással jött utánam, de aztán visszahívott az ágyhoz. Lefeküdt, görcsölt, tátott szájjal lihegett.
Tapasztalt macskadúlaként láttam, hogy nem lesz ráérős dobozkeresés. Úgyhogy a takaróból csináltam gyorsan egy kuckót, hogy Masni nyugodtabb legyen. Ekkor már elfolyt a magzatvíz.És már jött is az első cica. Nem kellett segítenem, csak a jelenlétemre volt szüksége. Ami rejtélyes és megható, tekintve, hogy Masnit egész nyáron alig látni, és egyébként sem az a nagyon bújós macska.
Amikor megszületik az első cica, általában megnyugszanak az anyamacskák. Olyankor már nem lehet elmászkálni, dolog van! Most is így történt. Magzatburok, nyalogatás, köldökzsinór, méhlepény..., minden rendben ment, és a cica teljesen életképesnek látszott. Pici, de az anyja is kis termetű, azonnal furakodik anyja hasához, és már nyekereg!
Utána viszont sokáig semmi. Pedig éreztem Masni hasában még cicát. Talán már csak egy? Azért volt ennyire karcsú végig, és tréfált meg a szülés dátumával?
A 2. cica sokára, 3 óra múlva született meg, szinte fájás és hang nélkül. De végig ott feküdtem, elvégre az én ágyamról volt szó, és közben a nyitott ablakon néha beugrott egy-egy macskánk, hajnali látogatásra. Ilyenkor Masni aggodalmasan nézett, én pedig megsimogattam.
A másik kiscica is rendben kibújt. És tényleg csak két cica született, ami nem túl gyakori.
Én pedig vittem Masninak egy tálka hideg tejet, amit az utolsó csöppig fellefetyelt.
Azóta is - 2 napja - az ágyamon tanyázik a kis család, és mivel a kánikula csak fokozódott közben, Masni továbbra is örül, ha időnként viszünk neki egy kis hideg tejet.

A kis vadmacska és a Nagy Madár

Már sokszor írtam Rumli leszármazottainak távoli vadmacska-örökségéről. Idén érkezett hozzánk egy "igazi" kis vadmacska - Maki kölyke-, kis tigris, cirmos cica kiadásban. Gyönyörű pöttyös has, fekete-szürke tigriscsíkozás. Már két hónaposan hangos, erős kandúrdorombolás. És a természete! Méretét meghazudtolóan bátor, harcias, mindenkit elmorog az etetőtáltól, ellopkodja a nagyok elől a legjobb falatokat. Folyamatosan felfedez, becserkész, ugrál, támad, gyakorolja a harcot a nála egy hónappal idősebb, de jóval nagyobb vörös kiskandúrral. Mindennel játszik, letámadja az orromat, az ujjamat, a lábujjamat. Reggel arra ébredek, hogy ott ül az arcomnál, és alig várja, hogy kinyissam a szemem, és máris rávetődik a fejemre. A kertben is ügyességi gyakorlatokat, vadászati, egerészési előtanulmányokat folytat.
Néhány hete, a kiscica 2 hónapos kora körül, anyja egyik reggel egy számomra nagyon nagy madárral ugrott be szobám ablakán. Talán már említettem, hogy testközelből nem szeretem a szárnyasokat, pláne nem félig meghalva egy macska szájában. Úgyhogy azonnal ki akartam dobni a macskát, megköszönve az ajándékot, amit hozott, de amit nem szeretnék elfogadni.
Ekkor ott termett a kiskandúr, Maki eléhelyezte a madarat - persze hogy neki hozta, most nem nekem!
A kiscicánk egyből vadmacskává változott! Villámgyorsan, morogva elragadta anyjától a Nagy Madarat -ő aztán tényleg alig látszott a szárnyastól! Próbáltam megfogni, és kitenni a szűrét, de villámgyorsan robogott le-föl a házban - szerintem semmit nem látott a madártól-, és rázta-rázta. El nem tudtam képzelni, hogy ennyi toll van egy madáron, de pár perc múlva finom tollfelhő lebegett mindenfelé, én meg behúzódtam egy sarokba.
A cica végül berohant az ágyam alá. Nem másztam utána. A csapkodás, morgás egy idő után megszűnt, de a macska sem jött elő.
Én megvártam, míg hazajöttek a gyerekeim. Elhúztuk a kanapét, felkészültem a véres látványra.
De csak egy óriási pocakkal rendelkező kismacska hortyogott az ágy alatt. Valamint két karmos madárlábat és egy csőrt találtunk.
A kiscica befalta a nála nagyobb madarat. És már nem is volt szüksége anyja zsákmányaira, hiszen pár nap múlva ő maga érkezett a szobába egy madárral, amit esze ágában sem volt felajánlani nekem. Én viszont - morgás ide-morgás oda -, kidobtam, miközben elmagyaráztam neki, hogy nem az ágyam alatti terület a macskaétterem!
.

Rendes kerékvágás

Három napos rövid távollét után hazaérkeztünk. Ilyenkor már olajozottan működik a nemrég született kiscicák biztonságba helyezése indulás előtt az alsóépületben, és az egész macskatársaság szomszédra bízása.
Ez a három nap most történetesen épp arra az időszakra esett, amikor kezdett nyílni a kiscicák szeme. Ilyenkor a macskaanyák megállíthatatlanul és feltartóztathatatlanul,.magasabb erőknek engedelmeskedve hurcolászni kezdik a kiscicákat. Ebben  még soha, semmivel egyetlen macskánkat sem tudtuk megakadályozni. De nem is igen akartuk. Bár néha hajmeresztő ötleteik miatt sürgős macskamentő hadműveleteket kellett alkalmaznunk, de általában egész jól túléljük ezeket a napokat.
Persze van, hogy pár perc alatt zaj nélkül eltűnik egy egész alom, vagy lemarad egy-két kiscica, és jajveszékel, vagy meglepő helyeken bukkan fel a macskacsalád, de ilyenkor már higgadtan kezeljük a helyzetet.
Miután hazaértünk meglepődve láttuk, hogy minden ugyanúgy van, mint amikor elindultunk. Kiscicák ugyanott, békésen doromboló anyjukkal. Szomszédunk sem számolt be semmiféle rendkívüli eseményről.
Kicsit kételkedve, de megállapítottuk, hogy úgy látszik, sok alom kiscicányi tapasztalattal a hátunk mögött még mindig érhetnek bennünket meglepetések. Most történetesen kellemesek.
Csendesen csordogált a délután, amikor egyszer csak Makicica megjelent az ablakban.Nézett beszédes, nagy szemeivel, mint egy macskamadonna, de nem vetette be szuperfegyverét, szenvedő nyávogását, így hagytuk üldögélni.
Bő fél óra múlva viszont lányom visított egy óriásit az udvaron, ami csecsemőkora óta bekapcsolja a pánikgombot nálam. Most is, úgyhogy rohantam, miközben ő tovább visítozta:
- Viszi, viszi!
Gondoltam, hogy a cicákról van szó, különösen, hogy ekkor már a két hetes macskákhoz képest riasztóan éles sipákolást is hallottam.
Vércse, sólyom, ölyv?! - futott át az agyamon, de nem volt időm végiggondolni a véresebbnél véresebb lehetőségeket, ugyanis beleütköztem Makiba, épp a lábam mellett akart besurranni az ajtón, szájában lógott egyik igen jó torokkal megáldott gyermeke...
Este, amikor belestem lányom ágya alá, ahol ismét békésem szunyókált az egész macskacsalád, tulajdonképpen megnyugodtam. Minden halad a rendes kerékvágásban, ahogy kell...

Nyivákok

Ezt a bejegyzést igazság szerint még ezelőtt egy évvel kezdtem, de most is aktuális.
Ugyanis természetesen most is vannak nálunk Nyivákok. Vagyis a hangadás egy következő fázisába lépett kiscicák.
Igaz, szinte nem is látom őket, nem nagyon akarom tudomásul venni, hogy megszülettek lassan 3 hete. Egyelőre lányom babysitterkedik mellettük teljes odaadással.
Ebben az évben végleg meg szerettem volna oldani a macskautánpótlás évek óta feszítő kérdését. És bár a nemsokára megnyíló állatorvosi rendelő képében már közelít a megoldás, Makicica - vagy inkább a Természet még közbeszólt.
Persze a kiscicák gyönyörűek. És tudom, hogy nincs messze az a nap, amikor ismét szívembe zárom a csetlő-botló kismacskákat, ráadásul fekete-fehérek! Gyermekkorom kedvenc macskaszíne, és érdekes módon az elmúlt 8 évben talán egyetlen fekete-fehér cicánk sem született.
Úgyhogy nem véletlenül halogatom a kiscicákkal való megismerkedést!
Mindenesetre hogy a címről is írjak valamit, és folytassam a tavaly félbehagyott gondolataimat: a kiscicák már a nyivákolás fázisában vannak, a hangjukat ugyanis hallom... Ezt még nem nevezném nyávogásnak. Amikor anyjuk kióvatoskodik a dobozukból, hogy valamilyen sürgős teendőjét elvégezze, többnyire alszanak a cicák.De ha kicsit tovább időzik az udvaron, akkor ébredezni, mocorogni, tekeregni-mozgolódni kezdenek, szimatolnak pici rózsaszín orrukkal, keresik anyjukat. És amikor Maki végre visszatér, és behuppan a dobozba, na olyankor meglepően erősen felharsannak a Nyivákok. Minden egyes alkalommal. Pedig az anyjuk olyan ügyesen és puhán ugrik, hogy nem lép rájuk, de ilyenkor az összes kiscica kórusban nyivákol, egészen addig,amíg el nem rendeződnek anyjuk hasánál. Ez öt cicánál elég sokáig tart, és bizony már a pár napos cicák is ökölharcokat vívnak a jobb helyekért.
Aztán megnyugszanak, és akár órákig béke és csend honol a dobozban. Maki nagyon örül, ha ilyenkor valaki megsimogatja, és megdicséri a kölyköket.
Tényleg, ez a feladat most rám vár, hiszen gyerekeim ma reggel elutaztak nyaralni!