Nyűgös napok

Farkinca műtét utáni napja nyűgös volt. A gallér folyamatosan zavarta, nem látott tőle, egyre nyugtalanabb lett, mivel nem tudott mosakodni. Az alom használatához is segítség kellett neki. A nap nagy részét gazdája ölében vagy közelében töltötte, aki engedte neki, hogy rajta élje ki tisztálkodó ösztönét. Csak kevés szárazeledelt evett, az ivás is nehezen ment.
Másnap gyerekeim elutaztak, úgyhogy a macska egész nap rajtam csüngött, szinte mozdulni sem engedett. Csak akkor nyugodott meg átmenetileg, ha engedtem, hogy nyalogasson, de én ezt nem tűröm olyan jól, mint első számú gazdija. A kezemből evett, a vizes tálkát tartottam neki. Egyre morcosabb lett. Felhívtam a doktornőt, hogy meddig kell rajta hagyni a gallért, azt mondta, legkevesebb egy hétig. Én is úgy voltam vele, ha már sikerült rátenni, akkor hagyom, amíg lehet.
A többi macska összegyűlt Farkinca körül, amikor próbált - hátrálva - valahová eljutni, és tanácstalanul nézték, mint egy UFO-t.
Szombat reggel cicánk már kifejezetten mogorva volt, a szeme riadt. Folyamatosan a gallér belsejét nyalogatta. Nyugtatgattam, simogattam, de egyszer csak felugrott a ruhásszekrényre, onnan át a tükrös szekrényre, és keservesen nyávogni kezdett. Azután gallérostul beszorult a szekrény tetején levő táskák és bőröndök mögé.
Elegem lett. Úgy döntöttem, leveszem a gallért, mert a 2 méter magasra ugrálás biztosan árt a sebnek. Nagy nehezen levarázsoltam a macskát a szekrényről, lehámoztam róla a gallért.
Ekkor kezdetét vette az órákig tartó, folyamatos mosakodás. A macska szemmel láthatóan jobban lett. Ezt az is mutatta, hogy amikor finoman megemlítettem neki, hogy a varratoknál ne nyalogassa magát, egyúttal meg akartam nézni a sebet - akkor "sárkányozni" kezdett, fújt, morgott, harapott, karmolt. Így aztán csak ültem és figyeltem.
Ameddigre a gyerekek hazaértek, Farkinca már egészen virgonc volt, evett-ivott, lelkesen dorombolva üdvözölte őket. Estefelé bevonult egy hátizsákba az ágyamon, Tigris őrizte a bejáratát.
Vasárnapra a varrat már harmadára összehúzódott. A macska éjjel még velem aludt, de hétfő reggel rendes időben, a többiekkel együtt reggelizett, aztán feltelepedett kedvenc konvektorára.

Kicsit még nyúzott, kicsit még riadt, de már gallér nélkül!

Tojás

Tegnap pizzát sütöttem, Tigris és Sziszi szokás szerint ott lebzselt a konyhában. Tigris a szakácsművészet iránti lelkesedéssel figyelte, mit csinálok - Sziszi pedig a hűtőszekrényen ült, és unottan lökdöste lefelé az apróbb-nagyobb dolgokat. Papírtörlő tekercs, fokhagyma, fölső sor hűtőmágnes... Két percre szaladtam ki a konyhából, mire visszaértem, macskák sehol, két széttört tojás a földön. Én teljesen felelőtlenül szoktam feltörni a tojásokat, ugyanis legalább 10 éve nem találkoztam záptojással. A lelökött tojások közül az egyik az volt... Úgyhogy amikor a macskák előkerültek, nem szidtam le őket. Hiszen nyilván csak figyelmeztetni akartak a rossz tojásra! /A szidás pedig amúgy is teljesen hatástalan náluk./

Szerda 2.

A rendelőbe lányom ment be nyugtatgatni Farkincát, amíg megkapta az első injekciót. Aztán altatás, infúzió..., közben izgatott várakozás. Kb. 3/4 óra óra múlva nyávogás hallatszott, és már bugyoláltuk is plédbe a remegő cicát, miközben a doktornő elmondta a tudnivalókat.
Máskor annyira magabiztos macskánk most esendő volt riadt szemével, leborotvált, hófehér hasán a nagynak tűnő friss vágással, a 4 külső varrattal.
Itthon egyből kijött a macskaszállítóból, tántorgott, botladozott, kábult volt még, vigyázni kellett minden lépésére. Be is osztottuk, ki jár folyamatosan a nyomában, mert nem akart nyugton maradni.
Épp én voltam ügyeletes, mikor Farkinca felugrott kedvenc konvektorára, ami sem az ugrás, sem a meleg miatt nem volt jó a sebnek, ráadásul féltünk, hogy leesik.
Aztán pedig az jött, amit kifejezetten megtiltott a doktornő: elkezdte nyalogatni a sebet, és tépkedni kezdte az egyik varratot!
Kaptunk gallért ilyen esetre - hátha szükség lesz rá -, hát volt.

Elég nehezen birkóztunk meg a macskával és a gallérral. De csak aztán jött a neheze. Szegény Farkinca nem tudott menni a gallérral, csak hátrafelé, állandóan két lábra állt, és hátradőlt, teljesen összezavarodott. Szeretett volna mosakodni, de csak a gallért nyalogatta idegesen. Folyamatosan próbáltuk simogatni, nyugtatgattuk, de ha lefeküdt, akkor is csak pillanatokra.  Végül annyira elfáradt, hogy fiam ölébe feküdt, a kezéből evett pár szem szárazeledelt, végignyalogatta az arcát, és elaludt. Másnap reggelig aludt mellette, mint egy darab fa.

Szerda 1.

Hónapok óta húzódó ivartalanítási akciónk a múlt héten kézzelfogható időponttá vált. Megnyílt végre az állatorvosi rendelő, nálam csak a doktornő örült jobban. Megkezdődött gyerekeim és a macska felkészítése az eseményre. Egy kötözködős kamasz /szegény macska, nem élheti át többször az anyaság érzését, nem lesz több édes kiscicánk, nem természetes dolog az ivartalanítás/, és 1 + 1 macskáért aggódó kamasz /nem lesz semmi baja?, fel fog ébredni?/
Bennem felmerült, hogy a környéken élő összes kandúr gazdáját megkérem, vigyék őket ivartalanítani.
A macska higgadt maradt, különösen azért, mert két macska volt. Eredetileg Farkincáról volt szó, de mivel Makit elkezdte látogatni a fekete-fehér kandúr, így elgondolkoztam, melyikkel is kezdjük?! Aztán Maki megoldotta a problémát, mert egész délelőtt nem jelent meg, így a koplalását sem tudtam ellenőrizni. Egyébként október legvégén ivarzással riogatni eléggé családellenes gesztus!
A megadott 12 óra barátságtalan időpontnak tűnt, ráadásul az utolsó pillanatban közbeszólt a doktornő bölcsességfoga, és végül fél 3-ra kellett mennünk. Ennek ellenére Farkinca példásan viselkedett, esze ágában sem volt külön programot szervezni délutánra, és csak néhány szem szárazeledelt ropogtatott egész délelőtt. Biztos, hogy érezte, várunk valamire, ami vele kapcsolatos. Makival pedig szerintem letárgyalták a dolgot.
Aztán fél 3-kor, már a rendelőben, felgyorsultak az események!

Várakozás...

Miért is nem a kandúrokat?!

Mi például biztosan erőnkön felüli vállalásban vagyunk a macskákkal, nemhogy a kölyökcsapatokkal, a felnőttekkel is. Úgyhogy nekem az ivartalanítással kapcsolatos hosszú egy helyben topogás  után, amit betegség, családi, anyagi zűrök tarkítottak, nagy előrelépés ez a szerda. Farkinca ivartalanítása.
Még így is népes a társaság, de ők szinte családtagok, és azok is maradnak, ha már egyszer befogadtuk őket.
Régen motoszkál viszont bennem egy kérdés a téma kapcsán:
Miért is nem a kandúrokat ivartalanítják?! Hiszen egyszerűbb, rövidebb a beavatkozás, sokkal kisebb megterhelés a macskának. És olcsóbb a gazdinak.
Mégsem a kandúrtulajdonosok tódulnak ivartalaníttatni kedvenceiket. Nem mintha a nőstény macskákkal tódulnának persze.
Azt hiszem, nálunk meglepődne az a szomszéd, akihez bekopognék a kandúrja látogatása után született utódokkal.
Mindenesetre legalább annyira fontos lenne a kandúrok ivartalanítása is!
Hiszen nagyjából 3 millió macska él Magyarországon! És egyharmaduknak nincs gazdája.

A képen a híres Aoshima-sziget /Japán/ macskái láthatók.

Ivartalanítás előtt

Ott tartottam, hogy utolsó utáni csepp...
Blogom sok bejegyzésének tekintélyes része szólt arról, hogy mennyire bájosak a kiscicák, és milyen jó látni, ahogy 2 hónap alatt a maguk módján tökéletes kis lényekké válnak. Persze nálunk erre lehetőségük volt, és anyjuknak is az állandó, odaadó gondoskodásra.
De amióta állandósult az az állapot, hogy kettőnél mindig több a macskánk, azóta folyamatosan napirenden van az ivartalanítás kérdése. Illetve ennek kapcsán az, hogy mi lesz a megszületett kiscicákkal.
Mert hát először 2 cicánk volt, egy testvérpár, lánycica és kandúr. A Macskaparadicsomba költözéskor már csak Mirci jött velünk. Utána kóbor /lány/cicát hoztak haza a gyerekek, ajándék kiskandúr szintén lánynak bizonyult, és máris ott tornyosult előttünk a kölykök elajándékozásának problémája. Amibe először mindenki lelkesen vetette bele magát. De mindig van késői cica, pici cica, beteg cica - és sokszor ott van az a bizonyos Murphy-cica, a szép, kedves, barátságos, de hiába... És ez a kölyök mindig lány.
Ráadásul még arra is figyelni akartunk, hogy kiscicáink jó helyre kerüljenek. Ahogy az előző blogbejegyzésből is látszik, ez nem sikerülhet mindig, bármennyire szeretnénk.
Mindenféle okok miatt először nem az ivartalanítást választottuk, de a fogamzásgátlás más módjait - tablettát, injekciót - ma már nem ajánlom senkinek. Akkor is csak szükségmegoldások voltak, sokszor hatástalanok, és néha veszélyesek lehetnek.
Ha arra gondolok, hogy a tőlünk elkerült lánycicákkal is ugyanez a helyzet, nincs más megoldás, mint az ivartalanítás. A természet ilyen körülmények között csak nagyon mérsékelten szelektál - de az is hogy fájt nekünk minden egyes alkalommal -, ezért van a sok kitett, kóbor állat.
Mi most jutottunk el oda, hogy tegnap ivartalanítottuk Farkincát, 2 hét múlva Makicica következik. És tudom, hogy hiányozni fognak a kiscicák, de így van jól.
Arra kérek mindenkit, gondolja meg, hány állatot tud befogadni, gondozni, táplálni, szeretni!