Szerda 2.

A rendelőbe lányom ment be nyugtatgatni Farkincát, amíg megkapta az első injekciót. Aztán altatás, infúzió..., közben izgatott várakozás. Kb. 3/4 óra óra múlva nyávogás hallatszott, és már bugyoláltuk is plédbe a remegő cicát, miközben a doktornő elmondta a tudnivalókat.
Máskor annyira magabiztos macskánk most esendő volt riadt szemével, leborotvált, hófehér hasán a nagynak tűnő friss vágással, a 4 külső varrattal.
Itthon egyből kijött a macskaszállítóból, tántorgott, botladozott, kábult volt még, vigyázni kellett minden lépésére. Be is osztottuk, ki jár folyamatosan a nyomában, mert nem akart nyugton maradni.
Épp én voltam ügyeletes, mikor Farkinca felugrott kedvenc konvektorára, ami sem az ugrás, sem a meleg miatt nem volt jó a sebnek, ráadásul féltünk, hogy leesik.
Aztán pedig az jött, amit kifejezetten megtiltott a doktornő: elkezdte nyalogatni a sebet, és tépkedni kezdte az egyik varratot!
Kaptunk gallért ilyen esetre - hátha szükség lesz rá -, hát volt.

Elég nehezen birkóztunk meg a macskával és a gallérral. De csak aztán jött a neheze. Szegény Farkinca nem tudott menni a gallérral, csak hátrafelé, állandóan két lábra állt, és hátradőlt, teljesen összezavarodott. Szeretett volna mosakodni, de csak a gallért nyalogatta idegesen. Folyamatosan próbáltuk simogatni, nyugtatgattuk, de ha lefeküdt, akkor is csak pillanatokra.  Végül annyira elfáradt, hogy fiam ölébe feküdt, a kezéből evett pár szem szárazeledelt, végignyalogatta az arcát, és elaludt. Másnap reggelig aludt mellette, mint egy darab fa.