Pöttyös 2.

Egyik délelőtt mit sem sejtve mentem a postaládához, amikor a járdán észrevettem egy mozdulatlanul heverő kiscicát. Te jó ég! Egyből láttam, hogy a mi Pöttyösünk, először azt hittem nem is él, de lélegzett. Fölvettem, szinte kisebb volt, mint amikor elvitték! Ahogy beszéltem hozzá, és simogattam, elkezdett dorombolni. Bevittem, elkezdett enni, reszketett, úgy habzsolt. Ha így eszik, nem lehet nagyobb baja! Abban biztos voltam, hogy bedobták az elég magas kerítésünkön, máshogyan nem tudták volna az udvarra juttatni.
Eddigre már - a macskák 7. érzékével - előkerült az anyja is, és alapos szaglászás után leheveredett, a cica pedig odabújt. Mintha mi sem történt volna, Maki elkezdte mosdatni, bolházni.
Én rettentően dühös voltam! Hogy lehet így megszabadulni egy kiscicától? És nem értettem, miért?!
Máris indultam volna kérdőre vonni a "gazdáit", amikor az udvaron azt láttam, hogy Masni egy kiscicát szoptat...

/Macskáink legalább egy hétig keresni szokták a kölyköket, miután elajándékozzuk őket, a tej is lassan apad el. Úgy látszik - mivel az a cica is nagyon éhes lehetett - nagyon rövid idő elég volt, hogy Masni újra szoptatni tudjon/
Egyértelmű volt, hogy nem kerülnek vissza azokhoz, akik elvitték őket, bár jól kiosztottam a nőt, sok értelme nem volt.
Mindenesetre kiderült, mi volt a "gond". Hogy a macskák lányok... Nem mintha ezt nem tudták volna, amikor elvitték őket.
A cicák kaptak még 4 hetet, hogy újra megerősödjenek. 4 hét boldogság volt ez az anyjukkal. Mi is örültünk, hogy nem pusztultak el, és hogy megint ott dorombolnak nekünk.
Persze utána még rosszabb volt az elválás, a 2 anyamacska még egy kiscica után sem nyávogott panaszosan ilyen sokáig. Nagyon remélem, hogy másodszor már valóban jó helyre kerültek!
Nekem ez a történet az utolsó csepp volt egy nagy-nagy pohárban. Vagy az utolsó utáni. Erről lesz szó a következő bejegyzésben.

Pöttyös 1.

Egy napfényes nyári képet néztem az előbb, rajta egy pöttyös hasú kiscica, meg az anyja.

Nehéz szívvel váltam meg ettől a gyönyörű kiscicától! Akkor még nem tudtam, hogy viszontlátom, és még jobban megszeretem, mielőtt újra elviszik tőlünk.
Sajnáltam, hogy nem tarthatjuk meg, mivel - mint már annyiszor írtam - nekem a fekete-fehér a kedvenc macskaszínem. Ráadásul a fehér hasán egy szabályos fekete pötty van.

Az arca pedig majdnem fekete a sok fehér között.

Sok macskás évünk alatt, a sok kiscica között csak egyszer volt fekete-fehér  - leszámítva Kandúr Bandit, aki jött valahonnan, nálunk lakott egy darabig, aztán eltűnt.

Idén viszont több is született. De már teltházasak voltunk és vagyunk, hiszen a 3 felnőtt macskánk mellett nálunk maradt Tigris és Sziszi. És nem a szín számít, marad, akinek maradnia kell, szeretjük mindet!
Mostanában olvastam egy kutyamenhelyes írásban, hogy majdnem minden alomból van egy kutya, amit nem visznek el. /persze az már szerencsés eset, ha csak egy kutyus marad, de ez más kérdés/ Hiába ugyanolyan kedves, szép, barátságos, mint a többi, mégsem.
Így járt ez a kis pöttyös hasú cica is. Igaz, az alomból őt választották ki elsőnek, de mivel nagyon pici volt a testvéreihez képest, maradt még nálunk, növekedni. A többieket pedig nagyon hamar elajándékoztuk, csodálkoztam is, nem szokott ez ilyen gyorsan menni!
A kiscica közben megerősödött, és hiába volt szép, kedves, barátságos...
Mindenesetre ilyenkor az van, hogy 3 hónapos korára már a szívünkhöz nő, bizalommal van irántunk, lelkesen jár utánunk, dorombol, otthon érzi magát. Próbálkozunk, hogy ne így legyen - hiszen tudjuk, hogy nem maradhat -, nem adunk neki nevet, de mégis.
Aztán mégis sikerült gazdit találni neki, egy másik kislány cicával együtt, de valamiért rossz érzés maradt bennünk. 2 hét múlva beigazolódott, hogy nem véletlenül.

Z generáció

Hogyan készült végre jó kép Szisziről?

Végre sikerült jó képet csinálnom Szisziről! Megtalálta magának a világos hátteret. Természetesen a

konyhában.
Aranyosak, ahogy követnek mindenhová, a konyha persze a szívük csücske, mert ott kapnak enni. De azt is szeretik nézni, ahogy mosogatok, Tigrist pedig különösen érdekli a sütés-főzés. Olyankor is, ha tele a hasa, vagy éppen zöldségeket pucolok. Ahogy forgolódok a mosogatótól a tűzhelyig, fióktól a szekrényig, úgy váltogatja ő is a helyét: ablak, hűtőszekrény, polcok, asztal, szék. Néha leesik ez-az, de sebaj.
Eközben Sziszi általában kiválaszt egy helyet, élvezi a konyhai meleget és illatfelhőt. Viszont ha ő ugrik - hiába sokkal kisebb, mint Tigris -, az sokszor balul sül el. Sziszi örökölte anyja primadonna-hajlamait, szereti a látványos és zajos ugrásokat...
Tigris kedvence, ha valamit kevergetek a tűzhelyen, olyankor a mosogató szélén egészen közel jön, leül, figyel.
Mai egyik kivonulásunk után Tigris segített a mosogatásban, Sziszi pedig egy fehér műanyag tálban helyezkedett el. Ott is maradt, és nem is mocorgott sokat.

Fiók

Minden macskás tudja, hogy a cicák nagyon szeretnek fiókokba, szekrényekbe, táskákba, zörgős zacskókba bújni. Persze mi is tudjuk, sokszor nevetünk a búvóhelyeken, vagy tör ki bennünket a frász, még ennyi idő után is.
Mostanában úgy alakult, hogy állandóan papírokat kerestem. Iratokat. Fontosakat. Hát ez a macskáknak maga volt a Kánaán! Persze elsősorban Tigrisnek és Sziszinek, ők még kíváncsibbak, mint amennyire lusták, egyébként is mindig a nyomomban járnak. Alig győztem hárítani az aktuális kihúzott fiókot két oldalról támadó kettősüket. Nyomakodtak, furakodtak, aztán a komód tetejéről hol a fejemre, hol a fiókba estek.
Ha leültem egy adag papírral, vonultak utánam. A papír zörög, és teljesen nyilvánvaló, hogy azért kerestem elő, hogy ők rátelepedjenek. Amelyiket elhessegettem, az az ölembe ült.
Legalább egy órát kotorásztam, aztán kimentem a konyhába teát főzni. Tigris hűségesen jött utánam.
Teázás után úgy döntöttem, elegem van a papírokból, mindent gyorsan visszapakoltam, és egy határozott mozdulattal belöktem a fiókot. Visszacsúszott, mintha gördülő csúszkája lenne, pedig nincs. Még erélyesebben meglódítottam - dühös voltam a papírok miatt -, a fiók visszalökött. Még mindig nem kapcsoltam, azt hittem, a fölötte levő, szintén túltömött részből potyognak le a dolgok. Óvatosan ismét tolni kezdtem..., sikerült. Derengeni kezdett valami. Körülnéztem. Tigris érdeklődve figyelt az asztalról, Sziszi... nem volt sehol.
Egy pillanatra megdöbbentem. Összenyomtam a macskát! Na de miért nem nyávogott? Villámgyorsan kikaptam a fiókot, Sziszi kidugta a fejét. Ásított. Nem volt összenyomva.

Fa a házban

Tigris talált magának egy fát. Ebben nincs semmi különös, de ez a fa itt van benn, a házban.
Nem a megszokott, már-már unalmas magaslati fekvőhelyek egyike, ami stabilan áll valahol. Nem is tornagyakorlatok bemutatására való gerendázat. Még csak nem is bújócskázásra, mászógyakorlatra alkalmas függöny, szélfogó.
Megjegyzem, előre sejtettem, emlékezve egy kiscicára, aki a tengerimalac ketrecén szeretett aludni.

Előző ruhaszárítóm szétesett, sürgősen szükségem volt egy másikra, és a legközelebbi boltban ilyet kaptam.

Ami ideális, téli fa egy kandúrnak! Érdekes, hogy a lánymacskák közül egy sem mászott fel rá. Tigris viszont az első adandó alkalommal felborította, gondolom, akkor még csak felmérte a lehetőségeket. Az egyik végére felugrott, és az ingatag szerkezet másik vége - mint egy libikóka - fölpattant. Tigris persze leugrott,  a szárító összeroskadt.
Másnap a zongora felől közelítette meg, óvatosan. Néztem, ahogyan nem csekély testsúlya alatt meghajolnak a vékony rudak. Tigris örült. Megvolt a magasság illúziója, az üresség, mint a gallyaknál, és az egész állvány vészesen imbolygott, mintha fújna a szél!
Keresztben terült el a száradó ruhákon, és elaludt.
Azóta minden nap végignézem, ahogy Tigris elégedetten elhelyezkedik, elszunnyad, egyre jobban hajlanak alatta rudak. Remélem, azért tavaszig kibírják!
Már csak azért is, mert különben hol mászna fára idebenn Tigris?!

Filodendron

Esik. Vagy esett. Vagy esni fog. Ez biztos. És hűvösödik az idő, ráadásul nyirkos minden. Úgyhogy a macskák beköltöztek a házba. Nappal még időnként jóindulatból kimennek, de éjszaka hagynak aludni, mert ilyenkor már alom is van idebenn. Persze azért fél öt körül mindig igyekszik kifelé valaki...
Megkezdődött a fűtési szezon, a konvektorokat, ágyakat, gazdikat, alvóhelyeket felosztották maguk között. Bár időnként bekövetkezik macskaviláguk újrafelosztása, mint az embereknél. Ebben is tanulhatnánk tőlük, mert ez náluk többnyire békésen zajlik.
Mindezekből az következik, hogy idősebb macskáink többnyire békésen szunyókálnak, míg a két kamasz-huligán, vagy néha hurrikán idebenn is megtalálja a lehetőséget a játékra vagy a rosszalkodásra.
Egyelőre például fő a fejem a nagy filodendron miatt, amit tavasszal kimenekítettem az udvarra. A macskák és a virág versenyt futottak egymással: tud-e a filodendron több hajtást növeszteni, mint amennyit szétcincálnak a cicukák. A végeredményt nem vártam meg, így a filodendron rehabilitációs kúrán vett részt nyáron egy bodzafa árnyékában. Most viszont már sürgősen be kellene hozni, de régi helyére, az én széles ablakpárkányomra biztosan nem kerül vissza.
Azt pedig itt nem árulhatom el, hová szeretném tenni, mert a macskák is olvassák a blogot!
Bár már látom magam előtt, ahogy összegyűlnek és figyelik a jól megtermett növény becipelését...

Óz

Tigris tehát nagyjából akkor, amikor szinte észrevétlenül a duplájára nőtt - félős lett. De nagyon. Addig bátor, magabiztos, minden iránt bizalommal lévő kölyökmacska volt.  Kíváncsi, felfedező. Felvette anyjának azt a régebbi szokását, hogy mindenhová utánunk jön. Beleértve azt is, bárhová indulunk. És ő nem állt meg 4-5 házzal arrébb, hogy onnan nézzen utánunk, nyávogással hívogatva vissza bennünket. Jött a sarokig, és jött volna tovább is, ha egyszer-kétszer nem szaladunk vele haza.
Gyanítom, hogy egy ilyen távolabbra kóborlásnál történhetett valami, persze nem tudja elmondani, mi. Mindenesetre utána 1-2 hétig szinte pánikba esett, ha jött hozzánk valaki, fejvesztve menekült, elbújt. Megijedt a hirtelen mozdulatoktól, zajoktól. Tigrisből a Gyáva Oroszlán lett.
De talán még jó is, hogy így történt, mert az ijedtségen kívül semmi baja nem esett, viszont sokkal óvatosabb lett, ami egy kandúrnál fontos.
Azóta szép lassan bátorodik, és ha lehet, még kedvesebb és dorombolósabb. Mindenhová követ bennünket, házon belül, udvaron, és ha messzebbre indulunk, a kapu előtt ülve néz utánunk.
Ha el is indul, legfeljebb 1-2 háznyira szalad mellettünk.

Tigris

Vagyis nemcsak Tigrisről fog szólni a bejegyzés, épp azért, mert elválaszthatatlanok Sziszivel!
Sokszor írtam már a blogban, hogy - valószínűleg azért, mert gyerekkoromban egy fekete-fehér kandúr, Kuzma volt "A" macskám -, így mindig kandúrt szerettem volna. Nagy, dögönyözős, dorombolós, kedves kandúrt.
Filemon rövid ideig volt velünk, Buddha is elment más mezőkre. Farkinca kölykei közül szerettünk volna megtartani egy kandúrt, de valahogy mindig másképp alakult.
Most viszont visszavonhatatlanul itt van Tigris! Sokáig nem volt neve, egyiptomi fáraóneveket kerestünk az összes dinasztiából, megnéztük a macskanévnapokat. Február 26-án, a születésnapjukon az Edi, Géza, Max, Maxi nevek közül egyik sem illett rá. /viszont meglepődve láttuk, hogy Maki-Maxi cicánknak "hivatalosan" akkor van a névnapja!/
Fiam a macskára bízta a választást. Kis papírgalacsinokra neveket írt, és a macska választott. Tao.
De nem tudtuk így szólítani, mert akkor még rendetlen, kajla kölyök volt. Így aztán Tigris lett! Hiszen annyira tigriscsíkos, és 2-3 hónapja jellemében Tigrisre hasonlított a Micimackóból. Amúgy teljesen vörös színű, csak a farka végén bukkant fel két fehér gyűrű az elmúlt egy hónapban.
Aztán egyszer csak, szinte észrevétlenül, azt vettük észre, hogy legalább kétszer akkora, mint Sziszi. Igaz, Sziszi lány, és beteg is volt, de a nyári udvari hancúrozásokban még általában leterítette Tigrist. Persze ez abból is következik, hogy Sziszi örökölte anyja harcias természetét. Tigris viszont szelíd, nyugodt, békés, bújós.
Szerintem ő maga is elcsodálkozik néha a méreteiben bekövetkezett óriási változáson. Tegnap például meglepődött, amikor Sziszi beleszuszakolta magát egy kisebb dobozba, néhol kissé kilógott, de azért órákig szórakozott ezzel. Persze Tigris sem maradhatott ki a játékból, próbálkozott, forgolódott, de aztán feladta, mivel csak a mellső 2 lábával tudott belelépni a dobozba,  a többi része kilógott.
Kamaszodnak macskáink, és Tigris nemcsak méretben változott nagyot. De erről majd legközelebb!

Tigris és Sziszi

Van nekünk most újra egy kandúrunk, Tigris. Ilyen volt tavasszal kölyökmacskának:

Ekkorák voltak, mielőtt Sziszi, a lánytestvére megbetegedett. Akkor is ennyire ragaszkodtak egymáshoz.

Sziszi szerencsére meggyógyult! Most is elválaszthatatlanok.

Időközben Tigris kétszer akkorára nőtt, mint Sziszi! Pedig még nincs 8 hónapos! Néha el is felejtjük, hogy még szinte gyerek. Most kamaszodik.

Sok kedves percet szerez nekünk mostanában ez a két "huligán"!
A következő bejegyzés Tigrisé lesz.

Tigris bejegyzése

sssrrrrrrtdddddddddddddddddddddddddddddddddddd`»