Fiók

Minden macskás tudja, hogy a cicák nagyon szeretnek fiókokba, szekrényekbe, táskákba, zörgős zacskókba bújni. Persze mi is tudjuk, sokszor nevetünk a búvóhelyeken, vagy tör ki bennünket a frász, még ennyi idő után is.
Mostanában úgy alakult, hogy állandóan papírokat kerestem. Iratokat. Fontosakat. Hát ez a macskáknak maga volt a Kánaán! Persze elsősorban Tigrisnek és Sziszinek, ők még kíváncsibbak, mint amennyire lusták, egyébként is mindig a nyomomban járnak. Alig győztem hárítani az aktuális kihúzott fiókot két oldalról támadó kettősüket. Nyomakodtak, furakodtak, aztán a komód tetejéről hol a fejemre, hol a fiókba estek.
Ha leültem egy adag papírral, vonultak utánam. A papír zörög, és teljesen nyilvánvaló, hogy azért kerestem elő, hogy ők rátelepedjenek. Amelyiket elhessegettem, az az ölembe ült.
Legalább egy órát kotorásztam, aztán kimentem a konyhába teát főzni. Tigris hűségesen jött utánam.
Teázás után úgy döntöttem, elegem van a papírokból, mindent gyorsan visszapakoltam, és egy határozott mozdulattal belöktem a fiókot. Visszacsúszott, mintha gördülő csúszkája lenne, pedig nincs. Még erélyesebben meglódítottam - dühös voltam a papírok miatt -, a fiók visszalökött. Még mindig nem kapcsoltam, azt hittem, a fölötte levő, szintén túltömött részből potyognak le a dolgok. Óvatosan ismét tolni kezdtem..., sikerült. Derengeni kezdett valami. Körülnéztem. Tigris érdeklődve figyelt az asztalról, Sziszi... nem volt sehol.
Egy pillanatra megdöbbentem. Összenyomtam a macskát! Na de miért nem nyávogott? Villámgyorsan kikaptam a fiókot, Sziszi kidugta a fejét. Ásított. Nem volt összenyomva.