Egy szegény kutya panaszai

"Miért?" - sütött a néma kérdés Morzsi kutya tacskópincsi Mazsolaszemeiből, amint egy kiscica cincálta zászlós vörös farkát.

"Miért?" - nézett továbbra is bánatosan rám, amikor egy tökugyanolyan incifinci sötét tigriscsíkos cica gyakorolta a macskalopózást a lábánál, és néha rávetődött a hátára.

"Miért?" - amikor a 3., szintén hasonmás cica a fülét kezdte tépkedni. Méghozzá minden félelem és bizalmatlanság nélkül!

A kiscicák annyira nem tartottak Morzsitól, hogy döfködni kezdték a hasa alját, tejecskét keresve.

Ez viszont már túlment minden határon! Morzsi nem bírta tovább. Remegett, rámnézett:

- Moroghatok?

- Ahogy gondolod, öreg kutyám.

Morzsi tanakodott, megpróbálta lerázni magáról a szemtelen-ártatlan bandát, aztán elszaladt. De nem morgott.

Utánamentem, megdicsértem, megsimogattam.

És megint megkérdezte:

- Miért garázdálkodik minden áldott évben tűhegyes fogú, nyüzsgő, gátlástalan macskafióka gombócok serege nálunk?! Kinek jó ez? Kinek kell ez? Februártól szeptemberig hol nyávogós, kényes anyamacskák mászkálnak nagy hassal az orrom előtt, hol hisztis, szoptatós macskaanyák hurcolásszák kölykeiket ki-tudja-milyen megfontolásokból egyik helyről a másikra. Aztán a legrosszabb, amikor botladozó, lelkes kiscicák járkálnak állandóan a nyomomban, mert azt hiszik, én is a rokonsághoz tartozom, és csak azért vagyok a földön, hogy velem játsszanak. Miért?!

- Kutyasors, Morzsikám, kutyasors! - simogattam meg Morzsi puha, vörös bundáját, és közben szemem sarkából már láttam, hogy közelít egy sötét szőrgombóc. Saját lábában botladozva szalad, mert végre ismét megtalálta kedvenc játékát, Morzsi kutyát!

Sicc!

Rájöttem, hogy óriásit mulasztottam macskáim fogékony kölyökkorában! Ugyanis nem értik azt az alapszót, hogy "sicc".

Mentségem semmi. Ebben az esetben nem igaz az a jól hangzó és gyakran hangoztatott véleményem, hogy kettőn áll a vásár. Mert soha nem is mondtam azt nekik, hogy sicc.

Mostanában mondanám, de hiába!!

Mirci - ha meghallja - érdeklődve visszanyávog.

Buddha tanácstalanul mozgatja fekete füleit, aztán odaballag - biztos, ami biztos -, hátha evés vagy hasvakargatás következik.

Maki békésen nyolcasozik tovább a lábam körül, mintha mi sem történt volna.

Rumli elnézően fölpislant heverészés közben, és azt üzeni: "ugyan, nem történt semmi, kicsit hangos volt, de most nem vagyok éhes."

Farkinca, nos Farkinca ugyanúgy azt csinál, amit akar. Neki mondhatok bármit. Mindent megért, de csak akkor érezhetem úgy, hogy talán hallgatott rám, ha nagy ritkán érdekeink és elképzeléseink egybeesnek.

Próbáltam dühösen, mérges toppantással kísérve előadni a siccet. Nem hittek nekem, én meg elszégyelltem magam. Ennyien bíznak bennem, én meg...

Aztán tegnap este 7 óra felé - vacsoraidőben - elkiáltottam magam, úgy mint szoktam, határozottan, de hívogatóan és derűsen:

"Sicc, sicc"

Nem kellett sokat várnom, néhány perc múlva mindenki megérkezett. A 2 kutya is ...

Hogyan jönnek be a macskák?

Tegyük fel, hogy nyári hajnal van. Az ablak kelet felé néz, napfelkelte. Az ablakban legalább 3 macska ül, türelmesen vár. 

Felébredt! /mármint én/ Állapítják meg a macskák. Nyújtóznak. /mármint a macskák/ Állapítom meg én.

És vérmérséklettől függően: engedj be!

Buddha - a fekete kandúr - folyamatosan mekegve nyávog. Farkinca szinte fölmászik az ablakra. Rumli csak néz, de úgy ...

Kinyitom az ablakot. Bejönni - ki tudja, miért? - reggel csak ezen a bizonyos ablakon lehet.

Farkinca úgy vágódik be, mint akit puskából lőttek ki.

Rumli - mint aki most is valamilyen veszélytől tart - óvatosan szétnéz, mielőtt belép, és a fal mellett hang nélkül a konyhába oson.

Buddha megáll az ablakpárkányon, továbbra is nyávog, de már nem olyan panaszosan. Amikor kezdem unni, és csuknám be az ablakot, akkor lép egyet, megsimogatom. Várok, mert egyszer egész kicsi korában ennél a Buddha-féle szertartásos bevonulásnál rácsaptam véletlenül az ablakot a farkára. Azóta is viseli a nyomát. :(

Miután végképp eldöntötte, hogy bejön, akkor végigvonul az asztalon, leugrik a szőnyegre, hátára hengeredik, és nyávog, hogy vakargassam a hasát. Így hát vakargatom. :) Szemét behunyja, ha befejezem, rámszól, hogy folytassam. Esetleg elégedetten továbbindul a konyhába.

Ilyenkor még egyszer kinézek. Érkezik még egy puskagolyó, nyávogó változatban, Mirci.

És Maki az utolsó. Ugyanis ő olyan kicsi - felnőtt macskaként -, hogy a járdán szokta megvárni, amíg a többiek elegánsan fölugrálnak. Aztán ugrik, és többnyire elkezd szöszmötölni, tanakodni, nézelődni a nyitott ablakban. Pihen. Tulajdonképpen be sem akar jönni..., vagy mégis? 

Ha hosszas várakozás után becsukom az ablakot, akkor biztosan!!

Morzsi

Befordulok a sarkon. Látom, hogy a 6. ház előtt - a mi házunk az - egy zsemlés-vöröses kutya álldogál. Morzsi az, öregedő kutyánk. Rossz a szeme, a kutyák egyébként sem a szemükről híresek, Morzsi különösen nem.

Mivel az egész kis utca a hatásköre alá tartozik, így természetesen a mozgást észleli, és már látom, ahogy figyelő állásba merevedik, füle fölfelé húzódik, mellkasát kidülleszti, farkát büszkén és peckesen magastartásba állítja.  Az egész kutya meg sem moccan. Állja a vadat. :) Ahogy lépkedek, úgy lesznek izmai egyre feszültebbek, támadásra készek. Aztán van egy pillanat, amikor átfordul minden. Talán fülével meghallja a sokszor hallott lépteket, szagfoszlányokat sodor felé a szél, felderengenek előtte az ismerős mozdulatok. Bársonyfüle leszalad, már mozdulna, de még bizonytalan, farkát kicsit leengedi, füle ismét figyel. Mindez pillanatok alatt lejátszódik.

Aztán a semmihez nem hasonlítható kutyaboldogság! Családtag közelít! És már vágtat is felém ez a gombócnyi öröm, úgy, ahogy csak a kutyák tudnak. Mindegy, hogy 1 órája, 1 napja, 1 hete mentem el, a boldogság felhőtlen, az öröm ugyanakkora.

És Morzsi ilyenkor teli szájjal nevet, és nevet az egész kutya! Én ettől mindig meghatódom.

Életem legendás kutyás emlékei között Morzsinak ez a boldogan nevető száguldása már biztosan örökre megmarad.

Ribizli, a kutya

Vagy pontosabban: Ribizli, te irigy kutya. Mondjuk rá mi, emberek, mivel nem találunk más  magyarázatot.

Legalábbis ez az emberi tulajdonság közelíti meg legpontosabban azt, amiről írni szeretnék.

Mivel azonban Ribizli nem ember, és nincs tudatában ennek a tulajdonságnak, így annyira magától értetődően és természetesen ilyen, annyira hozzá tartozik ez a dolog, hogy ettől nem is rossz vagy jó. Ribizli egyszerűen Ribizli. Így akár példát is vehetnénk róla, olyan természetesen hordja Ribizliségét.

Mi, akik szeretjük, néha idegesítőnek, néha szeretetre méltónak tartjuk. Akárcsak időnként egymást, vagy magunkat.

Az irigy kutya vacsorájához visszatérve: fogalmam sincs, Ribizli mit és mikor eszik?! Miközben korosodó, bár még mindig nagyon fürge kutyahölgyként az utóbbi időben még ki is gömbölyödött.

Este megjelenek a csirkefejes vödörrel, lábamnál tekergő, izgatott, nyávogó macskahad, Morzsi eszeveszetten ugrál, nyüzsög. Ribizli távolabb áll, néz. Arcán semmi érzelem, de annyira semmi, hogy az már gyanús.

Kiosztom a vacsorát, féken tartom Morzsit. Ribizli ugyanúgy néz, oda sem jön. Hívom, odamegyek, ledobok elé egy csirkefejet. Meg sem szagolja. Néha - már csak úgy viccből - odatartom az orrához. Ilyenkor esetleg hajlandó elvenni, elvonul vele, figyeli a többieket, de a világért sem nyúlna hozzá.

Ha valamelyik macska megközelíti, figyelmeztető, mély morgás. Ha viszont Morzsi próbálja meg elvenni Ribizli vacsoráját - hiszen hozzá sem nyúl! -, akkor Ribizlink vicsorgó fenevaddá változik, és úgy megtépi hites urát, hogy csak nézünk. És aztán kezdődik minden elölről. Morzsi elkullog, Ribizli őrzi a vacsorát, vagy akár csak egy napközben kapott darab kekszet, palacsintát, macskaeledel maradványokról nem is beszélve! Őrzi, de nem eszi meg. Legalábbis a szemünk előtt nem. És ha később talán igen, akkor is csak azt az egy darabkát, amit odatuszkoltam elé.

Ki érti ezt?!

Egér

Mirci ott állt a hiperszuper macskahűtő előtt. A kijelző listázta a készleteket.

Laktózmentes macskatej - pipa

nyers csirkemáj nyesedék - pipa

tejszín - pipa

füstölt sajt - pipa

szardínia - pipa

mélyhűtött egér - villogó piros jelzés!

Mirci nem hitt a szemének: hiszen három napja töltötte fel a készleteket! Itt valami nem stimmel! Valaki megdézsmálta a hűtőt!

Végigkérdezte a macskákat, senki nem tudott semmit. A szomszéd szürke-fehér kandúr tanácstalanul mozgatta a fülét, egyébként is köztudottan utálja a mélyhűtött egeret.

- Akkor este lesben állok - döntötte el Mirci.

Így is történt.

Fekete macskának álcázta magát egy sötét zugban. És várt. Vagyis elszundított. Eltelt fél óra, eltelt egy, és épp izgalmas egérvadászatról álmodott, amikor felriadt. Macskafüle nagyon is határozott zajokat érzékelt. Olyan ember közeledett, aki azt hitte, nagyon óvatosan lépked.

Mirci elmosolyodott.

- Valaki vacsorázni szeretne, de macskatársaság nélkül!

De a léptek a macskakonyha felé közelítettek, és egyre óvatosabbak lettek. Mirci teljesen éber lett.

- Nocsak! Nocsak! Mit keres anya a macskakonyhában?! - Mirci persze a fejében tárolta összes ismerőse lépésmintáját.

Anya nem kapcsolta fel a villanyt, a macskahűtő kijelzője úgyis sejtelmes zöld fényt árasztott. Akár egy macskaszem.

A lépések egyre lassabbak, halkabbak lettek. Mirci izmai megfeszültek. Anya a hűtő ajtaja felé nyúlt,  a macska egy pontos ugrással a vállára ugrott.

- Jesszusom! - sikoly, óriási csörömpölés.

Aztán villanyfény, és anya szomorúan álldogált az egértorta maradványai fölött.

Mirci a fejéhez kapott:

- Én meg azt hittem..., ez, ez ... az én tortám?!

Csirkefej

A nap fénypontja nálunk - legalábbis macska- és kutyaszemszögből - a vacsora.
Amióta különböző kozmikus és nem kozmikus hatások következtében drasztikusan szűkítettem a macska- és kutyabüdzsét, lázadás közeli állapotba kerültek állataink. Hosszas egyeztetésekkel sikerült elérnem, hogy mára normalizálódott a helyzet, bár egyesek hangot adnak elégedetlenségüknek.
De erre megvan a jól bevált válaszunk:
- Kedves X.Y., lehet menni egerészni! - mondják gyerekeim a renitens macskának.
Erre általában mindenki befogja a száját, főleg azért, mert ha túl sokat önérzeteskedik az illető, akkor Morzsi kutya elintézi a vacsoráját.
Egyébként én utálom a csirkefejet. Sokkal egyszerűbb, higiénikusabb, gyorsabb kinyitni egy illatozó konzervet, nem beszélve a vesevédő szárazeledelről. Viszont a csirkefej olcsó, ráadásul a kutyák és a macskák is szeretik.
De engem persze senki nem kérdez, főleg nem a szemrehányóan üveges szemmel bámuló, undorító csirkefejek!
Ráadásul végig kell asszisztálnom az etetést. Ugyanis amíg egy macska eldönti, hogy melyik csirkefej hasonlít leginkább egy képzeletbeli egérre, fölméri a lehetséges búvóhelyek legjobbikát, ahol elfogyaszthatja a vacsorát, valamint rejtélyes okokból percekig farkasszemet néz a többiekkel - nos eddigre Morzsi legalább 5 csirkefejet fölfal, behabzsol, keresztben egészben lenyel, és ha nem lennék ott, lelkifurdalás nélkül, egy durva morgással elkergetné az egész macskatársulatot, és fél perc alatt végezne mindenki vacsorájával.
Rajtam kívül azonban csirkefej-szempontból van még 2 kakukktojás a díszes társaságban.
Az egyik Farkinca, a perzsa felmenőkkel rendelkező primadonna, aki tisztes távolságból figyeli az eseményeket kifürkészhetetlen arccal. A világért sem ereszkedne le holmi csirkefej evészethez.
A másik pedig Ribizli, akinek étkezési szokásai azt hiszem, megérnek még egy bejegyzést!
Ő látható a képen, és elöljáróban csak annyit jegyzek meg róla, hogy gyermekeim néhány hete csak hosszas rábeszélésem után mondtak le arról, hogy kutyánkat benevezzék a keverék kutyák városi szépségversenyére...

Májkrém

Úgy este 10 óra felé, olvasás közben eszembe jutott - amúgy micimackósan -, hogy enni kéne valamit.

Aztán rögtön az is eszembe jutott, hogy a házban tartózkodik egy macska - Maki -, akivel valahogy nem volt most kedvem eljátszani a "kidobommígvacsorázom", vagy a "lekenyerezemmígvacsorázom" című jeleneteket.
/Az igazság kedvéért el kell árulnom, hogy volt még 3 macska a házban, Maki újszülött kölykei, de ők szerencsére még nem léphettek színre ebben a darabban./
A tény, hogy macska van a házban, óvatossá tett.
Már az, hogy a májkrémre gondoltam, bizonyos elővigyázatosságra intett. Megpróbáltam a májkrémes kenyér helyett a paradicsomra koncentrálni, és mezítláb a hűtőszekrény felé osontam.
Mivel a macska ilyenkor békésen szundikálva szoptatja kiscicáit - ráadásul a ház másik végében! -, nevettem magamon.
Rendben elértem a konyháig. Maki sehol! Büszke voltam magamra. Egy besurranó tolvaj is megirigyelhette volna, ahogy kinyitottam a hűtőt! Villámgyorsan kirántottam a májast...
Ekkor kellemetlen érzésem támadt. Nagyon kellemetlen érzésem! Mintha valaki nézne.
Kicsit neheztelve, de tele bizalommal.
Ekkor már tudtam, hogy vesztettem.
Hátra sem kellett fordulnom ahhoz, hogy lássam Makicica szemét.
De Maki biztosra ment. Egyetlen, semmihez nem hasonlítható, elhaló nyarvintással hozta tudomásomra, hogy mélységesen elítéli a májkrém emberi célú felhasználását. És egyáltalán. Elítéli az ő kihagyását bármilyen étkezésből.
A májkrémből nem ettem. Nem ehetem el a májkrémet egy szoptatós anyamacska elől!
Egyáltalán semmilyen macska elől nem ehetem el a májkrémet!! Mert meghallja, odajön, és néz!
És ami rosszabb, nyávog.