Vagy pontosabban: Ribizli, te irigy kutya. Mondjuk rá mi, emberek, mivel nem találunk más magyarázatot.
Legalábbis ez az emberi tulajdonság közelíti meg legpontosabban azt, amiről írni szeretnék.
Mivel azonban Ribizli nem ember, és nincs tudatában ennek a tulajdonságnak, így annyira magától értetődően és természetesen ilyen, annyira hozzá tartozik ez a dolog, hogy ettől nem is rossz vagy jó. Ribizli egyszerűen Ribizli. Így akár példát is vehetnénk róla, olyan természetesen hordja Ribizliségét.
Mi, akik szeretjük, néha idegesítőnek, néha szeretetre méltónak tartjuk. Akárcsak időnként egymást, vagy magunkat.
Az irigy kutya vacsorájához visszatérve: fogalmam sincs, Ribizli mit és mikor eszik?! Miközben korosodó, bár még mindig nagyon fürge kutyahölgyként az utóbbi időben még ki is gömbölyödött.
Este megjelenek a csirkefejes vödörrel, lábamnál tekergő, izgatott, nyávogó macskahad, Morzsi eszeveszetten ugrál, nyüzsög. Ribizli távolabb áll, néz. Arcán semmi érzelem, de annyira semmi, hogy az már gyanús.
Kiosztom a vacsorát, féken tartom Morzsit. Ribizli ugyanúgy néz, oda sem jön. Hívom, odamegyek, ledobok elé egy csirkefejet. Meg sem szagolja. Néha - már csak úgy viccből - odatartom az orrához. Ilyenkor esetleg hajlandó elvenni, elvonul vele, figyeli a többieket, de a világért sem nyúlna hozzá.
Ha valamelyik macska megközelíti, figyelmeztető, mély morgás. Ha viszont Morzsi próbálja meg elvenni Ribizli vacsoráját - hiszen hozzá sem nyúl! -, akkor Ribizlink vicsorgó fenevaddá változik, és úgy megtépi hites urát, hogy csak nézünk. És aztán kezdődik minden elölről. Morzsi elkullog, Ribizli őrzi a vacsorát, vagy akár csak egy napközben kapott darab kekszet, palacsintát, macskaeledel maradványokról nem is beszélve! Őrzi, de nem eszi meg. Legalábbis a szemünk előtt nem. És ha később talán igen, akkor is csak azt az egy darabkát, amit odatuszkoltam elé.
Ki érti ezt?!
nagyon tetszik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlés