Májkrém

Úgy este 10 óra felé, olvasás közben eszembe jutott - amúgy micimackósan -, hogy enni kéne valamit.

Aztán rögtön az is eszembe jutott, hogy a házban tartózkodik egy macska - Maki -, akivel valahogy nem volt most kedvem eljátszani a "kidobommígvacsorázom", vagy a "lekenyerezemmígvacsorázom" című jeleneteket.
/Az igazság kedvéért el kell árulnom, hogy volt még 3 macska a házban, Maki újszülött kölykei, de ők szerencsére még nem léphettek színre ebben a darabban./
A tény, hogy macska van a házban, óvatossá tett.
Már az, hogy a májkrémre gondoltam, bizonyos elővigyázatosságra intett. Megpróbáltam a májkrémes kenyér helyett a paradicsomra koncentrálni, és mezítláb a hűtőszekrény felé osontam.
Mivel a macska ilyenkor békésen szundikálva szoptatja kiscicáit - ráadásul a ház másik végében! -, nevettem magamon.
Rendben elértem a konyháig. Maki sehol! Büszke voltam magamra. Egy besurranó tolvaj is megirigyelhette volna, ahogy kinyitottam a hűtőt! Villámgyorsan kirántottam a májast...
Ekkor kellemetlen érzésem támadt. Nagyon kellemetlen érzésem! Mintha valaki nézne.
Kicsit neheztelve, de tele bizalommal.
Ekkor már tudtam, hogy vesztettem.
Hátra sem kellett fordulnom ahhoz, hogy lássam Makicica szemét.
De Maki biztosra ment. Egyetlen, semmihez nem hasonlítható, elhaló nyarvintással hozta tudomásomra, hogy mélységesen elítéli a májkrém emberi célú felhasználását. És egyáltalán. Elítéli az ő kihagyását bármilyen étkezésből.
A májkrémből nem ettem. Nem ehetem el a májkrémet egy szoptatós anyamacska elől!
Egyáltalán semmilyen macska elől nem ehetem el a májkrémet!! Mert meghallja, odajön, és néz!
És ami rosszabb, nyávog.