Felébredt! /mármint én/ Állapítják meg a macskák. Nyújtóznak. /mármint a macskák/ Állapítom meg én.
És vérmérséklettől függően: engedj be!
Buddha - a fekete kandúr - folyamatosan mekegve nyávog. Farkinca szinte fölmászik az ablakra. Rumli csak néz, de úgy ...
Kinyitom az ablakot. Bejönni - ki tudja, miért? - reggel csak ezen a bizonyos ablakon lehet.
Farkinca úgy vágódik be, mint akit puskából lőttek ki.
Rumli - mint aki most is valamilyen veszélytől tart - óvatosan szétnéz, mielőtt belép, és a fal mellett hang nélkül a konyhába oson.
Buddha megáll az ablakpárkányon, továbbra is nyávog, de már nem olyan panaszosan. Amikor kezdem unni, és csuknám be az ablakot, akkor lép egyet, megsimogatom. Várok, mert egyszer egész kicsi korában ennél a Buddha-féle szertartásos bevonulásnál rácsaptam véletlenül az ablakot a farkára. Azóta is viseli a nyomát. :(
Miután végképp eldöntötte, hogy bejön, akkor végigvonul az asztalon, leugrik a szőnyegre, hátára hengeredik, és nyávog, hogy vakargassam a hasát. Így hát vakargatom. :) Szemét behunyja, ha befejezem, rámszól, hogy folytassam. Esetleg elégedetten továbbindul a konyhába.
Ilyenkor még egyszer kinézek. Érkezik még egy puskagolyó, nyávogó változatban, Mirci.
És Maki az utolsó. Ugyanis ő olyan kicsi - felnőtt macskaként -, hogy a járdán szokta megvárni, amíg a többiek elegánsan fölugrálnak. Aztán ugrik, és többnyire elkezd szöszmötölni, tanakodni, nézelődni a nyitott ablakban. Pihen. Tulajdonképpen be sem akar jönni..., vagy mégis?
Ha hosszas várakozás után becsukom az ablakot, akkor biztosan!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése