Nyűgös napok

Farkinca műtét utáni napja nyűgös volt. A gallér folyamatosan zavarta, nem látott tőle, egyre nyugtalanabb lett, mivel nem tudott mosakodni. Az alom használatához is segítség kellett neki. A nap nagy részét gazdája ölében vagy közelében töltötte, aki engedte neki, hogy rajta élje ki tisztálkodó ösztönét. Csak kevés szárazeledelt evett, az ivás is nehezen ment.
Másnap gyerekeim elutaztak, úgyhogy a macska egész nap rajtam csüngött, szinte mozdulni sem engedett. Csak akkor nyugodott meg átmenetileg, ha engedtem, hogy nyalogasson, de én ezt nem tűröm olyan jól, mint első számú gazdija. A kezemből evett, a vizes tálkát tartottam neki. Egyre morcosabb lett. Felhívtam a doktornőt, hogy meddig kell rajta hagyni a gallért, azt mondta, legkevesebb egy hétig. Én is úgy voltam vele, ha már sikerült rátenni, akkor hagyom, amíg lehet.
A többi macska összegyűlt Farkinca körül, amikor próbált - hátrálva - valahová eljutni, és tanácstalanul nézték, mint egy UFO-t.
Szombat reggel cicánk már kifejezetten mogorva volt, a szeme riadt. Folyamatosan a gallér belsejét nyalogatta. Nyugtatgattam, simogattam, de egyszer csak felugrott a ruhásszekrényre, onnan át a tükrös szekrényre, és keservesen nyávogni kezdett. Azután gallérostul beszorult a szekrény tetején levő táskák és bőröndök mögé.
Elegem lett. Úgy döntöttem, leveszem a gallért, mert a 2 méter magasra ugrálás biztosan árt a sebnek. Nagy nehezen levarázsoltam a macskát a szekrényről, lehámoztam róla a gallért.
Ekkor kezdetét vette az órákig tartó, folyamatos mosakodás. A macska szemmel láthatóan jobban lett. Ezt az is mutatta, hogy amikor finoman megemlítettem neki, hogy a varratoknál ne nyalogassa magát, egyúttal meg akartam nézni a sebet - akkor "sárkányozni" kezdett, fújt, morgott, harapott, karmolt. Így aztán csak ültem és figyeltem.
Ameddigre a gyerekek hazaértek, Farkinca már egészen virgonc volt, evett-ivott, lelkesen dorombolva üdvözölte őket. Estefelé bevonult egy hátizsákba az ágyamon, Tigris őrizte a bejáratát.
Vasárnapra a varrat már harmadára összehúzódott. A macska éjjel még velem aludt, de hétfő reggel rendes időben, a többiekkel együtt reggelizett, aztán feltelepedett kedvenc konvektorára.

Kicsit még nyúzott, kicsit még riadt, de már gallér nélkül!

Tojás

Tegnap pizzát sütöttem, Tigris és Sziszi szokás szerint ott lebzselt a konyhában. Tigris a szakácsművészet iránti lelkesedéssel figyelte, mit csinálok - Sziszi pedig a hűtőszekrényen ült, és unottan lökdöste lefelé az apróbb-nagyobb dolgokat. Papírtörlő tekercs, fokhagyma, fölső sor hűtőmágnes... Két percre szaladtam ki a konyhából, mire visszaértem, macskák sehol, két széttört tojás a földön. Én teljesen felelőtlenül szoktam feltörni a tojásokat, ugyanis legalább 10 éve nem találkoztam záptojással. A lelökött tojások közül az egyik az volt... Úgyhogy amikor a macskák előkerültek, nem szidtam le őket. Hiszen nyilván csak figyelmeztetni akartak a rossz tojásra! /A szidás pedig amúgy is teljesen hatástalan náluk./

Szerda 2.

A rendelőbe lányom ment be nyugtatgatni Farkincát, amíg megkapta az első injekciót. Aztán altatás, infúzió..., közben izgatott várakozás. Kb. 3/4 óra óra múlva nyávogás hallatszott, és már bugyoláltuk is plédbe a remegő cicát, miközben a doktornő elmondta a tudnivalókat.
Máskor annyira magabiztos macskánk most esendő volt riadt szemével, leborotvált, hófehér hasán a nagynak tűnő friss vágással, a 4 külső varrattal.
Itthon egyből kijött a macskaszállítóból, tántorgott, botladozott, kábult volt még, vigyázni kellett minden lépésére. Be is osztottuk, ki jár folyamatosan a nyomában, mert nem akart nyugton maradni.
Épp én voltam ügyeletes, mikor Farkinca felugrott kedvenc konvektorára, ami sem az ugrás, sem a meleg miatt nem volt jó a sebnek, ráadásul féltünk, hogy leesik.
Aztán pedig az jött, amit kifejezetten megtiltott a doktornő: elkezdte nyalogatni a sebet, és tépkedni kezdte az egyik varratot!
Kaptunk gallért ilyen esetre - hátha szükség lesz rá -, hát volt.

Elég nehezen birkóztunk meg a macskával és a gallérral. De csak aztán jött a neheze. Szegény Farkinca nem tudott menni a gallérral, csak hátrafelé, állandóan két lábra állt, és hátradőlt, teljesen összezavarodott. Szeretett volna mosakodni, de csak a gallért nyalogatta idegesen. Folyamatosan próbáltuk simogatni, nyugtatgattuk, de ha lefeküdt, akkor is csak pillanatokra.  Végül annyira elfáradt, hogy fiam ölébe feküdt, a kezéből evett pár szem szárazeledelt, végignyalogatta az arcát, és elaludt. Másnap reggelig aludt mellette, mint egy darab fa.

Szerda 1.

Hónapok óta húzódó ivartalanítási akciónk a múlt héten kézzelfogható időponttá vált. Megnyílt végre az állatorvosi rendelő, nálam csak a doktornő örült jobban. Megkezdődött gyerekeim és a macska felkészítése az eseményre. Egy kötözködős kamasz /szegény macska, nem élheti át többször az anyaság érzését, nem lesz több édes kiscicánk, nem természetes dolog az ivartalanítás/, és 1 + 1 macskáért aggódó kamasz /nem lesz semmi baja?, fel fog ébredni?/
Bennem felmerült, hogy a környéken élő összes kandúr gazdáját megkérem, vigyék őket ivartalanítani.
A macska higgadt maradt, különösen azért, mert két macska volt. Eredetileg Farkincáról volt szó, de mivel Makit elkezdte látogatni a fekete-fehér kandúr, így elgondolkoztam, melyikkel is kezdjük?! Aztán Maki megoldotta a problémát, mert egész délelőtt nem jelent meg, így a koplalását sem tudtam ellenőrizni. Egyébként október legvégén ivarzással riogatni eléggé családellenes gesztus!
A megadott 12 óra barátságtalan időpontnak tűnt, ráadásul az utolsó pillanatban közbeszólt a doktornő bölcsességfoga, és végül fél 3-ra kellett mennünk. Ennek ellenére Farkinca példásan viselkedett, esze ágában sem volt külön programot szervezni délutánra, és csak néhány szem szárazeledelt ropogtatott egész délelőtt. Biztos, hogy érezte, várunk valamire, ami vele kapcsolatos. Makival pedig szerintem letárgyalták a dolgot.
Aztán fél 3-kor, már a rendelőben, felgyorsultak az események!

Várakozás...

Miért is nem a kandúrokat?!

Mi például biztosan erőnkön felüli vállalásban vagyunk a macskákkal, nemhogy a kölyökcsapatokkal, a felnőttekkel is. Úgyhogy nekem az ivartalanítással kapcsolatos hosszú egy helyben topogás  után, amit betegség, családi, anyagi zűrök tarkítottak, nagy előrelépés ez a szerda. Farkinca ivartalanítása.
Még így is népes a társaság, de ők szinte családtagok, és azok is maradnak, ha már egyszer befogadtuk őket.
Régen motoszkál viszont bennem egy kérdés a téma kapcsán:
Miért is nem a kandúrokat ivartalanítják?! Hiszen egyszerűbb, rövidebb a beavatkozás, sokkal kisebb megterhelés a macskának. És olcsóbb a gazdinak.
Mégsem a kandúrtulajdonosok tódulnak ivartalaníttatni kedvenceiket. Nem mintha a nőstény macskákkal tódulnának persze.
Azt hiszem, nálunk meglepődne az a szomszéd, akihez bekopognék a kandúrja látogatása után született utódokkal.
Mindenesetre legalább annyira fontos lenne a kandúrok ivartalanítása is!
Hiszen nagyjából 3 millió macska él Magyarországon! És egyharmaduknak nincs gazdája.

A képen a híres Aoshima-sziget /Japán/ macskái láthatók.

Ivartalanítás előtt

Ott tartottam, hogy utolsó utáni csepp...
Blogom sok bejegyzésének tekintélyes része szólt arról, hogy mennyire bájosak a kiscicák, és milyen jó látni, ahogy 2 hónap alatt a maguk módján tökéletes kis lényekké válnak. Persze nálunk erre lehetőségük volt, és anyjuknak is az állandó, odaadó gondoskodásra.
De amióta állandósult az az állapot, hogy kettőnél mindig több a macskánk, azóta folyamatosan napirenden van az ivartalanítás kérdése. Illetve ennek kapcsán az, hogy mi lesz a megszületett kiscicákkal.
Mert hát először 2 cicánk volt, egy testvérpár, lánycica és kandúr. A Macskaparadicsomba költözéskor már csak Mirci jött velünk. Utána kóbor /lány/cicát hoztak haza a gyerekek, ajándék kiskandúr szintén lánynak bizonyult, és máris ott tornyosult előttünk a kölykök elajándékozásának problémája. Amibe először mindenki lelkesen vetette bele magát. De mindig van késői cica, pici cica, beteg cica - és sokszor ott van az a bizonyos Murphy-cica, a szép, kedves, barátságos, de hiába... És ez a kölyök mindig lány.
Ráadásul még arra is figyelni akartunk, hogy kiscicáink jó helyre kerüljenek. Ahogy az előző blogbejegyzésből is látszik, ez nem sikerülhet mindig, bármennyire szeretnénk.
Mindenféle okok miatt először nem az ivartalanítást választottuk, de a fogamzásgátlás más módjait - tablettát, injekciót - ma már nem ajánlom senkinek. Akkor is csak szükségmegoldások voltak, sokszor hatástalanok, és néha veszélyesek lehetnek.
Ha arra gondolok, hogy a tőlünk elkerült lánycicákkal is ugyanez a helyzet, nincs más megoldás, mint az ivartalanítás. A természet ilyen körülmények között csak nagyon mérsékelten szelektál - de az is hogy fájt nekünk minden egyes alkalommal -, ezért van a sok kitett, kóbor állat.
Mi most jutottunk el oda, hogy tegnap ivartalanítottuk Farkincát, 2 hét múlva Makicica következik. És tudom, hogy hiányozni fognak a kiscicák, de így van jól.
Arra kérek mindenkit, gondolja meg, hány állatot tud befogadni, gondozni, táplálni, szeretni!

Pöttyös 2.

Egyik délelőtt mit sem sejtve mentem a postaládához, amikor a járdán észrevettem egy mozdulatlanul heverő kiscicát. Te jó ég! Egyből láttam, hogy a mi Pöttyösünk, először azt hittem nem is él, de lélegzett. Fölvettem, szinte kisebb volt, mint amikor elvitték! Ahogy beszéltem hozzá, és simogattam, elkezdett dorombolni. Bevittem, elkezdett enni, reszketett, úgy habzsolt. Ha így eszik, nem lehet nagyobb baja! Abban biztos voltam, hogy bedobták az elég magas kerítésünkön, máshogyan nem tudták volna az udvarra juttatni.
Eddigre már - a macskák 7. érzékével - előkerült az anyja is, és alapos szaglászás után leheveredett, a cica pedig odabújt. Mintha mi sem történt volna, Maki elkezdte mosdatni, bolházni.
Én rettentően dühös voltam! Hogy lehet így megszabadulni egy kiscicától? És nem értettem, miért?!
Máris indultam volna kérdőre vonni a "gazdáit", amikor az udvaron azt láttam, hogy Masni egy kiscicát szoptat...

/Macskáink legalább egy hétig keresni szokták a kölyköket, miután elajándékozzuk őket, a tej is lassan apad el. Úgy látszik - mivel az a cica is nagyon éhes lehetett - nagyon rövid idő elég volt, hogy Masni újra szoptatni tudjon/
Egyértelmű volt, hogy nem kerülnek vissza azokhoz, akik elvitték őket, bár jól kiosztottam a nőt, sok értelme nem volt.
Mindenesetre kiderült, mi volt a "gond". Hogy a macskák lányok... Nem mintha ezt nem tudták volna, amikor elvitték őket.
A cicák kaptak még 4 hetet, hogy újra megerősödjenek. 4 hét boldogság volt ez az anyjukkal. Mi is örültünk, hogy nem pusztultak el, és hogy megint ott dorombolnak nekünk.
Persze utána még rosszabb volt az elválás, a 2 anyamacska még egy kiscica után sem nyávogott panaszosan ilyen sokáig. Nagyon remélem, hogy másodszor már valóban jó helyre kerültek!
Nekem ez a történet az utolsó csepp volt egy nagy-nagy pohárban. Vagy az utolsó utáni. Erről lesz szó a következő bejegyzésben.

Pöttyös 1.

Egy napfényes nyári képet néztem az előbb, rajta egy pöttyös hasú kiscica, meg az anyja.

Nehéz szívvel váltam meg ettől a gyönyörű kiscicától! Akkor még nem tudtam, hogy viszontlátom, és még jobban megszeretem, mielőtt újra elviszik tőlünk.
Sajnáltam, hogy nem tarthatjuk meg, mivel - mint már annyiszor írtam - nekem a fekete-fehér a kedvenc macskaszínem. Ráadásul a fehér hasán egy szabályos fekete pötty van.

Az arca pedig majdnem fekete a sok fehér között.

Sok macskás évünk alatt, a sok kiscica között csak egyszer volt fekete-fehér  - leszámítva Kandúr Bandit, aki jött valahonnan, nálunk lakott egy darabig, aztán eltűnt.

Idén viszont több is született. De már teltházasak voltunk és vagyunk, hiszen a 3 felnőtt macskánk mellett nálunk maradt Tigris és Sziszi. És nem a szín számít, marad, akinek maradnia kell, szeretjük mindet!
Mostanában olvastam egy kutyamenhelyes írásban, hogy majdnem minden alomból van egy kutya, amit nem visznek el. /persze az már szerencsés eset, ha csak egy kutyus marad, de ez más kérdés/ Hiába ugyanolyan kedves, szép, barátságos, mint a többi, mégsem.
Így járt ez a kis pöttyös hasú cica is. Igaz, az alomból őt választották ki elsőnek, de mivel nagyon pici volt a testvéreihez képest, maradt még nálunk, növekedni. A többieket pedig nagyon hamar elajándékoztuk, csodálkoztam is, nem szokott ez ilyen gyorsan menni!
A kiscica közben megerősödött, és hiába volt szép, kedves, barátságos...
Mindenesetre ilyenkor az van, hogy 3 hónapos korára már a szívünkhöz nő, bizalommal van irántunk, lelkesen jár utánunk, dorombol, otthon érzi magát. Próbálkozunk, hogy ne így legyen - hiszen tudjuk, hogy nem maradhat -, nem adunk neki nevet, de mégis.
Aztán mégis sikerült gazdit találni neki, egy másik kislány cicával együtt, de valamiért rossz érzés maradt bennünk. 2 hét múlva beigazolódott, hogy nem véletlenül.

Z generáció

Hogyan készült végre jó kép Szisziről?

Végre sikerült jó képet csinálnom Szisziről! Megtalálta magának a világos hátteret. Természetesen a

konyhában.
Aranyosak, ahogy követnek mindenhová, a konyha persze a szívük csücske, mert ott kapnak enni. De azt is szeretik nézni, ahogy mosogatok, Tigrist pedig különösen érdekli a sütés-főzés. Olyankor is, ha tele a hasa, vagy éppen zöldségeket pucolok. Ahogy forgolódok a mosogatótól a tűzhelyig, fióktól a szekrényig, úgy váltogatja ő is a helyét: ablak, hűtőszekrény, polcok, asztal, szék. Néha leesik ez-az, de sebaj.
Eközben Sziszi általában kiválaszt egy helyet, élvezi a konyhai meleget és illatfelhőt. Viszont ha ő ugrik - hiába sokkal kisebb, mint Tigris -, az sokszor balul sül el. Sziszi örökölte anyja primadonna-hajlamait, szereti a látványos és zajos ugrásokat...
Tigris kedvence, ha valamit kevergetek a tűzhelyen, olyankor a mosogató szélén egészen közel jön, leül, figyel.
Mai egyik kivonulásunk után Tigris segített a mosogatásban, Sziszi pedig egy fehér műanyag tálban helyezkedett el. Ott is maradt, és nem is mocorgott sokat.

Fiók

Minden macskás tudja, hogy a cicák nagyon szeretnek fiókokba, szekrényekbe, táskákba, zörgős zacskókba bújni. Persze mi is tudjuk, sokszor nevetünk a búvóhelyeken, vagy tör ki bennünket a frász, még ennyi idő után is.
Mostanában úgy alakult, hogy állandóan papírokat kerestem. Iratokat. Fontosakat. Hát ez a macskáknak maga volt a Kánaán! Persze elsősorban Tigrisnek és Sziszinek, ők még kíváncsibbak, mint amennyire lusták, egyébként is mindig a nyomomban járnak. Alig győztem hárítani az aktuális kihúzott fiókot két oldalról támadó kettősüket. Nyomakodtak, furakodtak, aztán a komód tetejéről hol a fejemre, hol a fiókba estek.
Ha leültem egy adag papírral, vonultak utánam. A papír zörög, és teljesen nyilvánvaló, hogy azért kerestem elő, hogy ők rátelepedjenek. Amelyiket elhessegettem, az az ölembe ült.
Legalább egy órát kotorásztam, aztán kimentem a konyhába teát főzni. Tigris hűségesen jött utánam.
Teázás után úgy döntöttem, elegem van a papírokból, mindent gyorsan visszapakoltam, és egy határozott mozdulattal belöktem a fiókot. Visszacsúszott, mintha gördülő csúszkája lenne, pedig nincs. Még erélyesebben meglódítottam - dühös voltam a papírok miatt -, a fiók visszalökött. Még mindig nem kapcsoltam, azt hittem, a fölötte levő, szintén túltömött részből potyognak le a dolgok. Óvatosan ismét tolni kezdtem..., sikerült. Derengeni kezdett valami. Körülnéztem. Tigris érdeklődve figyelt az asztalról, Sziszi... nem volt sehol.
Egy pillanatra megdöbbentem. Összenyomtam a macskát! Na de miért nem nyávogott? Villámgyorsan kikaptam a fiókot, Sziszi kidugta a fejét. Ásított. Nem volt összenyomva.

Fa a házban

Tigris talált magának egy fát. Ebben nincs semmi különös, de ez a fa itt van benn, a házban.
Nem a megszokott, már-már unalmas magaslati fekvőhelyek egyike, ami stabilan áll valahol. Nem is tornagyakorlatok bemutatására való gerendázat. Még csak nem is bújócskázásra, mászógyakorlatra alkalmas függöny, szélfogó.
Megjegyzem, előre sejtettem, emlékezve egy kiscicára, aki a tengerimalac ketrecén szeretett aludni.

Előző ruhaszárítóm szétesett, sürgősen szükségem volt egy másikra, és a legközelebbi boltban ilyet kaptam.

Ami ideális, téli fa egy kandúrnak! Érdekes, hogy a lánymacskák közül egy sem mászott fel rá. Tigris viszont az első adandó alkalommal felborította, gondolom, akkor még csak felmérte a lehetőségeket. Az egyik végére felugrott, és az ingatag szerkezet másik vége - mint egy libikóka - fölpattant. Tigris persze leugrott,  a szárító összeroskadt.
Másnap a zongora felől közelítette meg, óvatosan. Néztem, ahogyan nem csekély testsúlya alatt meghajolnak a vékony rudak. Tigris örült. Megvolt a magasság illúziója, az üresség, mint a gallyaknál, és az egész állvány vészesen imbolygott, mintha fújna a szél!
Keresztben terült el a száradó ruhákon, és elaludt.
Azóta minden nap végignézem, ahogy Tigris elégedetten elhelyezkedik, elszunnyad, egyre jobban hajlanak alatta rudak. Remélem, azért tavaszig kibírják!
Már csak azért is, mert különben hol mászna fára idebenn Tigris?!

Filodendron

Esik. Vagy esett. Vagy esni fog. Ez biztos. És hűvösödik az idő, ráadásul nyirkos minden. Úgyhogy a macskák beköltöztek a házba. Nappal még időnként jóindulatból kimennek, de éjszaka hagynak aludni, mert ilyenkor már alom is van idebenn. Persze azért fél öt körül mindig igyekszik kifelé valaki...
Megkezdődött a fűtési szezon, a konvektorokat, ágyakat, gazdikat, alvóhelyeket felosztották maguk között. Bár időnként bekövetkezik macskaviláguk újrafelosztása, mint az embereknél. Ebben is tanulhatnánk tőlük, mert ez náluk többnyire békésen zajlik.
Mindezekből az következik, hogy idősebb macskáink többnyire békésen szunyókálnak, míg a két kamasz-huligán, vagy néha hurrikán idebenn is megtalálja a lehetőséget a játékra vagy a rosszalkodásra.
Egyelőre például fő a fejem a nagy filodendron miatt, amit tavasszal kimenekítettem az udvarra. A macskák és a virág versenyt futottak egymással: tud-e a filodendron több hajtást növeszteni, mint amennyit szétcincálnak a cicukák. A végeredményt nem vártam meg, így a filodendron rehabilitációs kúrán vett részt nyáron egy bodzafa árnyékában. Most viszont már sürgősen be kellene hozni, de régi helyére, az én széles ablakpárkányomra biztosan nem kerül vissza.
Azt pedig itt nem árulhatom el, hová szeretném tenni, mert a macskák is olvassák a blogot!
Bár már látom magam előtt, ahogy összegyűlnek és figyelik a jól megtermett növény becipelését...

Óz

Tigris tehát nagyjából akkor, amikor szinte észrevétlenül a duplájára nőtt - félős lett. De nagyon. Addig bátor, magabiztos, minden iránt bizalommal lévő kölyökmacska volt.  Kíváncsi, felfedező. Felvette anyjának azt a régebbi szokását, hogy mindenhová utánunk jön. Beleértve azt is, bárhová indulunk. És ő nem állt meg 4-5 házzal arrébb, hogy onnan nézzen utánunk, nyávogással hívogatva vissza bennünket. Jött a sarokig, és jött volna tovább is, ha egyszer-kétszer nem szaladunk vele haza.
Gyanítom, hogy egy ilyen távolabbra kóborlásnál történhetett valami, persze nem tudja elmondani, mi. Mindenesetre utána 1-2 hétig szinte pánikba esett, ha jött hozzánk valaki, fejvesztve menekült, elbújt. Megijedt a hirtelen mozdulatoktól, zajoktól. Tigrisből a Gyáva Oroszlán lett.
De talán még jó is, hogy így történt, mert az ijedtségen kívül semmi baja nem esett, viszont sokkal óvatosabb lett, ami egy kandúrnál fontos.
Azóta szép lassan bátorodik, és ha lehet, még kedvesebb és dorombolósabb. Mindenhová követ bennünket, házon belül, udvaron, és ha messzebbre indulunk, a kapu előtt ülve néz utánunk.
Ha el is indul, legfeljebb 1-2 háznyira szalad mellettünk.

Tigris

Vagyis nemcsak Tigrisről fog szólni a bejegyzés, épp azért, mert elválaszthatatlanok Sziszivel!
Sokszor írtam már a blogban, hogy - valószínűleg azért, mert gyerekkoromban egy fekete-fehér kandúr, Kuzma volt "A" macskám -, így mindig kandúrt szerettem volna. Nagy, dögönyözős, dorombolós, kedves kandúrt.
Filemon rövid ideig volt velünk, Buddha is elment más mezőkre. Farkinca kölykei közül szerettünk volna megtartani egy kandúrt, de valahogy mindig másképp alakult.
Most viszont visszavonhatatlanul itt van Tigris! Sokáig nem volt neve, egyiptomi fáraóneveket kerestünk az összes dinasztiából, megnéztük a macskanévnapokat. Február 26-án, a születésnapjukon az Edi, Géza, Max, Maxi nevek közül egyik sem illett rá. /viszont meglepődve láttuk, hogy Maki-Maxi cicánknak "hivatalosan" akkor van a névnapja!/
Fiam a macskára bízta a választást. Kis papírgalacsinokra neveket írt, és a macska választott. Tao.
De nem tudtuk így szólítani, mert akkor még rendetlen, kajla kölyök volt. Így aztán Tigris lett! Hiszen annyira tigriscsíkos, és 2-3 hónapja jellemében Tigrisre hasonlított a Micimackóból. Amúgy teljesen vörös színű, csak a farka végén bukkant fel két fehér gyűrű az elmúlt egy hónapban.
Aztán egyszer csak, szinte észrevétlenül, azt vettük észre, hogy legalább kétszer akkora, mint Sziszi. Igaz, Sziszi lány, és beteg is volt, de a nyári udvari hancúrozásokban még általában leterítette Tigrist. Persze ez abból is következik, hogy Sziszi örökölte anyja harcias természetét. Tigris viszont szelíd, nyugodt, békés, bújós.
Szerintem ő maga is elcsodálkozik néha a méreteiben bekövetkezett óriási változáson. Tegnap például meglepődött, amikor Sziszi beleszuszakolta magát egy kisebb dobozba, néhol kissé kilógott, de azért órákig szórakozott ezzel. Persze Tigris sem maradhatott ki a játékból, próbálkozott, forgolódott, de aztán feladta, mivel csak a mellső 2 lábával tudott belelépni a dobozba,  a többi része kilógott.
Kamaszodnak macskáink, és Tigris nemcsak méretben változott nagyot. De erről majd legközelebb!

Tigris és Sziszi

Van nekünk most újra egy kandúrunk, Tigris. Ilyen volt tavasszal kölyökmacskának:

Ekkorák voltak, mielőtt Sziszi, a lánytestvére megbetegedett. Akkor is ennyire ragaszkodtak egymáshoz.

Sziszi szerencsére meggyógyult! Most is elválaszthatatlanok.

Időközben Tigris kétszer akkorára nőtt, mint Sziszi! Pedig még nincs 8 hónapos! Néha el is felejtjük, hogy még szinte gyerek. Most kamaszodik.

Sok kedves percet szerez nekünk mostanában ez a két "huligán"!
A következő bejegyzés Tigrisé lesz.

Tigris bejegyzése

sssrrrrrrtdddddddddddddddddddddddddddddddddddd`»

Tíz szem gyógyszer felezve

Ez mi? - néz rám érdeklődve Sziszi, Farkinca - terveim szerint - utolsó lánygyermeke.
Egy pici májkrém gömböcske, csak úgy véletlenül lepottyant-leesett a földre. Edd meg gyorsan, nehogy megegye Maki vagy Masni.
Nézd csak, a Vörös Kandúr, akinek egyelőre túl sok neve van, hogy szalad! De aztán ő is csak unottan szaglász.
Na ne! 10 szem gyógyszer, reggel-este fél, az összesen 20 alkalom...
Sziszi ugyanis szörcsög, mint egy hurutos víziló, és az injekció után is folytatja.
Farkinca még soha nem evett meg májkrémbe rejtett gyógyszert. Na de ez olyan aprócska, kis fél szem, bár olyan kemény, nem tudom, mit képzelnek a gyógyszergyártók, hogy majd előrágom a macskának?! Egyébként is Sziszi nem tudja, hogy anyja szarvasgomba kereső macska lehetne gyógyszerkiszagoló képessége alapján.
Sziszi dorombol, olyan, de olyan erősen! Ezt biztosan az apjától örökölte, mert Farkinca dorombolása méhdöngicsélés.Hátha Sziszi apja szépen bevette a gyógyszert. Így ni! Sziszi nyalogatja a májkrémet, a gombóc szépen görög a konyhában, nem baj, felmosunk utána! Csend! A macska épp eszi a gyógyszert... Illetve... Ott maradt egy pici rózsaszín izé. Nem köpte ki, dehogy, nem Farkincáról van szó. Csak épp körbenyalta,és kemény szegény cicának!
Kiskanál hátsó felével összetörni. Lepattan az a francos gyógyszer,és hová esett?! Jöjjön valaki, akinek jó a szeme! Megvan! Ne engedd, hogy közben egyen! Nem, nem fogom belenyomni a szájába, olyan pici gömböt csinálok a porral együtt, hogy bekapja!
És bár egyre nőtt a hitetlen nézők serege, vagy lehet, hogy épp azért, de a macska végül megette az egészet. Megdicsértük, kapott jutalom-májkrémet, amit gondolkozás nélkül elfogyasztott.
Már csak 19 alkalom van hátra... :-)

Születéstörténet

Közvetlen közelről nyávogott egy macska az arcomba. Rekedten és sürgetően. Közben izgatottan ugrált rajtam a két négy hónapos kölyök. Biztos úgy gondolták, buli van!
Alig pirkadt, úgy éreztem, 1 órát sem aludtam, nagyon meleg volt.
De mit akar?! Mindenesetre nagyon akarta, mert nem tágított. Azt láttam, hogy cirmos, úgyhogy gondoltam, csak Maki lehet. Ennyire éhes lenne?
Aztán ahogy felkapcsoltam a villanyt,láttam, hogy Masni az, és egyből tudtam, nem éhes, szülni szeretne! Ami lehetetlen, hiszen alig van hasa, és még 3 hete lenne számításaim szerint, amik szinte napra pontosan be szoktak válni. Koraszülés? Mindegy, keríteni kell egy dobozt, mert láttam, hogy sűrű fájásai vannak, és nem tágít az ágyamról. Alvajáróként néztem körbe az udvaron, a könyvesdobozoknál, de nem találtam semmit. A macska fájdalmas nyávogással jött utánam, de aztán visszahívott az ágyhoz. Lefeküdt, görcsölt, tátott szájjal lihegett.
Tapasztalt macskadúlaként láttam, hogy nem lesz ráérős dobozkeresés. Úgyhogy a takaróból csináltam gyorsan egy kuckót, hogy Masni nyugodtabb legyen. Ekkor már elfolyt a magzatvíz.És már jött is az első cica. Nem kellett segítenem, csak a jelenlétemre volt szüksége. Ami rejtélyes és megható, tekintve, hogy Masnit egész nyáron alig látni, és egyébként sem az a nagyon bújós macska.
Amikor megszületik az első cica, általában megnyugszanak az anyamacskák. Olyankor már nem lehet elmászkálni, dolog van! Most is így történt. Magzatburok, nyalogatás, köldökzsinór, méhlepény..., minden rendben ment, és a cica teljesen életképesnek látszott. Pici, de az anyja is kis termetű, azonnal furakodik anyja hasához, és már nyekereg!
Utána viszont sokáig semmi. Pedig éreztem Masni hasában még cicát. Talán már csak egy? Azért volt ennyire karcsú végig, és tréfált meg a szülés dátumával?
A 2. cica sokára, 3 óra múlva született meg, szinte fájás és hang nélkül. De végig ott feküdtem, elvégre az én ágyamról volt szó, és közben a nyitott ablakon néha beugrott egy-egy macskánk, hajnali látogatásra. Ilyenkor Masni aggodalmasan nézett, én pedig megsimogattam.
A másik kiscica is rendben kibújt. És tényleg csak két cica született, ami nem túl gyakori.
Én pedig vittem Masninak egy tálka hideg tejet, amit az utolsó csöppig fellefetyelt.
Azóta is - 2 napja - az ágyamon tanyázik a kis család, és mivel a kánikula csak fokozódott közben, Masni továbbra is örül, ha időnként viszünk neki egy kis hideg tejet.

A kis vadmacska és a Nagy Madár

Már sokszor írtam Rumli leszármazottainak távoli vadmacska-örökségéről. Idén érkezett hozzánk egy "igazi" kis vadmacska - Maki kölyke-, kis tigris, cirmos cica kiadásban. Gyönyörű pöttyös has, fekete-szürke tigriscsíkozás. Már két hónaposan hangos, erős kandúrdorombolás. És a természete! Méretét meghazudtolóan bátor, harcias, mindenkit elmorog az etetőtáltól, ellopkodja a nagyok elől a legjobb falatokat. Folyamatosan felfedez, becserkész, ugrál, támad, gyakorolja a harcot a nála egy hónappal idősebb, de jóval nagyobb vörös kiskandúrral. Mindennel játszik, letámadja az orromat, az ujjamat, a lábujjamat. Reggel arra ébredek, hogy ott ül az arcomnál, és alig várja, hogy kinyissam a szemem, és máris rávetődik a fejemre. A kertben is ügyességi gyakorlatokat, vadászati, egerészési előtanulmányokat folytat.
Néhány hete, a kiscica 2 hónapos kora körül, anyja egyik reggel egy számomra nagyon nagy madárral ugrott be szobám ablakán. Talán már említettem, hogy testközelből nem szeretem a szárnyasokat, pláne nem félig meghalva egy macska szájában. Úgyhogy azonnal ki akartam dobni a macskát, megköszönve az ajándékot, amit hozott, de amit nem szeretnék elfogadni.
Ekkor ott termett a kiskandúr, Maki eléhelyezte a madarat - persze hogy neki hozta, most nem nekem!
A kiscicánk egyből vadmacskává változott! Villámgyorsan, morogva elragadta anyjától a Nagy Madarat -ő aztán tényleg alig látszott a szárnyastól! Próbáltam megfogni, és kitenni a szűrét, de villámgyorsan robogott le-föl a házban - szerintem semmit nem látott a madártól-, és rázta-rázta. El nem tudtam képzelni, hogy ennyi toll van egy madáron, de pár perc múlva finom tollfelhő lebegett mindenfelé, én meg behúzódtam egy sarokba.
A cica végül berohant az ágyam alá. Nem másztam utána. A csapkodás, morgás egy idő után megszűnt, de a macska sem jött elő.
Én megvártam, míg hazajöttek a gyerekeim. Elhúztuk a kanapét, felkészültem a véres látványra.
De csak egy óriási pocakkal rendelkező kismacska hortyogott az ágy alatt. Valamint két karmos madárlábat és egy csőrt találtunk.
A kiscica befalta a nála nagyobb madarat. És már nem is volt szüksége anyja zsákmányaira, hiszen pár nap múlva ő maga érkezett a szobába egy madárral, amit esze ágában sem volt felajánlani nekem. Én viszont - morgás ide-morgás oda -, kidobtam, miközben elmagyaráztam neki, hogy nem az ágyam alatti terület a macskaétterem!
.

Rendes kerékvágás

Három napos rövid távollét után hazaérkeztünk. Ilyenkor már olajozottan működik a nemrég született kiscicák biztonságba helyezése indulás előtt az alsóépületben, és az egész macskatársaság szomszédra bízása.
Ez a három nap most történetesen épp arra az időszakra esett, amikor kezdett nyílni a kiscicák szeme. Ilyenkor a macskaanyák megállíthatatlanul és feltartóztathatatlanul,.magasabb erőknek engedelmeskedve hurcolászni kezdik a kiscicákat. Ebben  még soha, semmivel egyetlen macskánkat sem tudtuk megakadályozni. De nem is igen akartuk. Bár néha hajmeresztő ötleteik miatt sürgős macskamentő hadműveleteket kellett alkalmaznunk, de általában egész jól túléljük ezeket a napokat.
Persze van, hogy pár perc alatt zaj nélkül eltűnik egy egész alom, vagy lemarad egy-két kiscica, és jajveszékel, vagy meglepő helyeken bukkan fel a macskacsalád, de ilyenkor már higgadtan kezeljük a helyzetet.
Miután hazaértünk meglepődve láttuk, hogy minden ugyanúgy van, mint amikor elindultunk. Kiscicák ugyanott, békésen doromboló anyjukkal. Szomszédunk sem számolt be semmiféle rendkívüli eseményről.
Kicsit kételkedve, de megállapítottuk, hogy úgy látszik, sok alom kiscicányi tapasztalattal a hátunk mögött még mindig érhetnek bennünket meglepetések. Most történetesen kellemesek.
Csendesen csordogált a délután, amikor egyszer csak Makicica megjelent az ablakban.Nézett beszédes, nagy szemeivel, mint egy macskamadonna, de nem vetette be szuperfegyverét, szenvedő nyávogását, így hagytuk üldögélni.
Bő fél óra múlva viszont lányom visított egy óriásit az udvaron, ami csecsemőkora óta bekapcsolja a pánikgombot nálam. Most is, úgyhogy rohantam, miközben ő tovább visítozta:
- Viszi, viszi!
Gondoltam, hogy a cicákról van szó, különösen, hogy ekkor már a két hetes macskákhoz képest riasztóan éles sipákolást is hallottam.
Vércse, sólyom, ölyv?! - futott át az agyamon, de nem volt időm végiggondolni a véresebbnél véresebb lehetőségeket, ugyanis beleütköztem Makiba, épp a lábam mellett akart besurranni az ajtón, szájában lógott egyik igen jó torokkal megáldott gyermeke...
Este, amikor belestem lányom ágya alá, ahol ismét békésem szunyókált az egész macskacsalád, tulajdonképpen megnyugodtam. Minden halad a rendes kerékvágásban, ahogy kell...

Nyivákok

Ezt a bejegyzést igazság szerint még ezelőtt egy évvel kezdtem, de most is aktuális.
Ugyanis természetesen most is vannak nálunk Nyivákok. Vagyis a hangadás egy következő fázisába lépett kiscicák.
Igaz, szinte nem is látom őket, nem nagyon akarom tudomásul venni, hogy megszülettek lassan 3 hete. Egyelőre lányom babysitterkedik mellettük teljes odaadással.
Ebben az évben végleg meg szerettem volna oldani a macskautánpótlás évek óta feszítő kérdését. És bár a nemsokára megnyíló állatorvosi rendelő képében már közelít a megoldás, Makicica - vagy inkább a Természet még közbeszólt.
Persze a kiscicák gyönyörűek. És tudom, hogy nincs messze az a nap, amikor ismét szívembe zárom a csetlő-botló kismacskákat, ráadásul fekete-fehérek! Gyermekkorom kedvenc macskaszíne, és érdekes módon az elmúlt 8 évben talán egyetlen fekete-fehér cicánk sem született.
Úgyhogy nem véletlenül halogatom a kiscicákkal való megismerkedést!
Mindenesetre hogy a címről is írjak valamit, és folytassam a tavaly félbehagyott gondolataimat: a kiscicák már a nyivákolás fázisában vannak, a hangjukat ugyanis hallom... Ezt még nem nevezném nyávogásnak. Amikor anyjuk kióvatoskodik a dobozukból, hogy valamilyen sürgős teendőjét elvégezze, többnyire alszanak a cicák.De ha kicsit tovább időzik az udvaron, akkor ébredezni, mocorogni, tekeregni-mozgolódni kezdenek, szimatolnak pici rózsaszín orrukkal, keresik anyjukat. És amikor Maki végre visszatér, és behuppan a dobozba, na olyankor meglepően erősen felharsannak a Nyivákok. Minden egyes alkalommal. Pedig az anyjuk olyan ügyesen és puhán ugrik, hogy nem lép rájuk, de ilyenkor az összes kiscica kórusban nyivákol, egészen addig,amíg el nem rendeződnek anyjuk hasánál. Ez öt cicánál elég sokáig tart, és bizony már a pár napos cicák is ökölharcokat vívnak a jobb helyekért.
Aztán megnyugszanak, és akár órákig béke és csend honol a dobozban. Maki nagyon örül, ha ilyenkor valaki megsimogatja, és megdicséri a kölyköket.
Tényleg, ez a feladat most rám vár, hiszen gyerekeim ma reggel elutaztak nyaralni!